horoszkóp
tk3s ag149387 02

Hírek ristretto mellé: ez a 19 éves Jenner inkább harmincasnak tűnik

2016.11.20. 09:50

November 20-a van, országszerte 10-19 fok lesz napközben, és a magyar celebekről semmi említésre méltót nem tudtunk meg a lapokból. Úgyhogy most különkiadással jelentkezünk, és ebben a szemlében röviden megnézzük, mi történt külföldön.

  • Mariah Carey igazából azért haragszik (= perli milliárdokra)annyira egykori vőlegényére, James Packer milliárdosra, mert szerinte nagyon sokat segített az üzletembernek a jelenlétével. Ez alatt azt kell érteni, hogy elment vele fontos üzleti tárgyalásokra, és emiatt Packernek fontos megállapodásai jöttek össze. Sérelmezi azt is, hogy emiatt el kellett hagynia New Yorkot, és lemondani kényszerült Dél-amerikai turnéját – a másik fél álláspontja ezzel szemben az, hogy a turné azért mondatott le, mert a kutya sem vett rá jegyet, házasok meg sosem voltak, úgyhogy az énekesnőnek az égvilágon semmi sem jár.  (TMZ)
  • Kylie Jenner (borítóképünkön) kozmetikumkereskedő egy közös képpel kívánt boldog születésnapot rapper barátjának, Tygának. Az alábbi volt  az. Bizonyára önök is így szokták: keresnek egy képet, amelyen a szerettük feje a fedetlen melleik közt van, és közzéteszik az interneteken.  Tyga egyébként Micheal Ray Stevenson néven született, 27 évvel ezelőtt, és bár mindent az olvasókért, arra nem vagyunk hajlandók, hogy meg is hallgassuk a művészetét. (Barátnője nem egy fiatal harmincas: Kylie Jenner 19 éves.) (TMZ)

happy birthday baby 💋

Kylie (@kyliejenner) által közzétett fénykép,

  • Cameron Diaz egyszer nem kapott levegőt, annyira beállt a háta. Szerencsére azóta de. (JustJared)
  • Meghan Markle, Harry herceg barátnője nem egészen egy hetet töltött Nagy-Britanniában, de már visszatért Torontóba, ahol a sorozatát forgatja. (E!)
  • Janet Jackson augusztus óta nem hallatott magáról a Twitteren, de most igen. Az iszlám hitre áttért énekesnő, aki éppen első gyermekét várja, megköszönte rajongói szeretetét és imáit.