Gigi Hadid modell elnézést kért mindenkitől, akit megsérthetett azzal, hogy tegnapelőtt jól kifigurázta a leendő first ladyt. Nemcsak a merev arckifejezésével hozta Melania Trumpot, hanem azzal viccelődött, hogy Trumpné (szövegírója) a nyáron kölcsönvette Michelle Obama (a még hivatalban lévő amerikai elnök felesége) egyik régebbi beszédét, kicsit átírta, és Trumpné azt sajátjaként adta elő.

Hadid ezzel poénkodott az American Music Awards gáláján. Sokak szerint azonban ez erős volt. Úgyhogy egy szép, kézzel írott levéllel kért bocsánatot, melynek a lényege: elnézést kér azoktól, akiket produkciójával esetlegesen megbántott. Bízik abban, hogy az ország nagyszerű jövő elé néz, és reméli, hogy mindenki megérti – köztük Melania Trump is – hogy a showbiznisz világa ilyen, poénjával ártani nem akart, csak humorizált. Azt mondta, amit a producerek, írók a szájába adtak.

via BBC