Úgy tűnik, nagyon kicsi a zenei világ, és hamar összeállnak a dolgok, főleg, ha valakit Taylor Swiftnek hívnak. Manapság szeretnek az előadók titokban összehozni valami együttműködést, és csak utána beszélni róla, így Zayn Malik és az énekesnő közös zenéje teljesen váratlanul érte a világot.

Jövőre kerül mozikba A sötét ötven árnyalata, ehhez pedig betétdalra volt szükség. Zayn Malikot (akit a One Direction fiúzenekarból ismerhet, és mostanában világmegvált) kérték fel, hogy vigye a hátán az egyik filmzenét, ő pedig Swiftet kérte fel közreműködőnek - persze ennek voltak előzményei.

A dalt közös producer ismerősük mutatta meg Taylor Swiftnek, aki teljesen rápörgött, oda, meg vissza volt érte, és ezt nagy mértékben hangoztatta is. Így Malik amint tudomást szerzett erről, úgy gondolta örömet szerezhet, ha bevonja a dalba. (Azt is el tudjuk képzelni, hogy Taylor Swift üzenetekkel bombázta őt ennek érdekében.)

Telefonon hívta fel Swiftet, aki nagyon lelkes volt, és már másnap stúdiózni ment, hogy minél előbb meglegyen vele!

Pedig eredetileg csak a fiú éneke lett volna a dalban, Swift tehát ügyesen játszott a lapokkal. Mondjuk nem volt nehéz üzenetét eljuttatnia az énekeshez, ugyanis Zayn Malik barátnője Gigi Hadid, aki nagyon jóban van az énekesnővel. Sőt, több kapcsolódási pont is van a történetben, hiszen a film főszereplője, Dakota Johnson is a csajos baráti társasághoz tartozik.

A srácok tehát elintézték a legfontosabb dolgokat házon belül, és amúgy a zene sem lett rossz, legalábbis a rajongók szinte felrobbantották a Twittert a megjelenés után.