Ahogy azt már megírtuk, március 24-én egy 10 perces kisfilmmel tér vissza az Igazából szerelem. Már fotók is vannak a 2003-as karácsonyi romantikus vígjáték folytatásáról. Márciusban mutatják be a filmet, itt vannak a képek az első forgatási napról.
Megérkeztek az első fotók az Igazából szerelem folytatásáról
Talán senkinek se kell bemutatni ezt a több különálló sztoriból álló filmet, amiben szerepelt Hugh Grant, Colin Firth, Liam Neeson, Keira Knightley és még sorolhatnánk. Aki pedig azt hiszi, hogy mindent tud a műről, akkor annak ezt a kvízt ajánljuk. Az elmúlt 12 évben évente legalább egyszer megnézte, ezért azt hiszi tud mindent? Tuti?
KVÍZ: Mennyire ismeri az Igazából szerelem című filmet?
Az biztos, hogy a 2017-es folytatás ugyanazokról a karakterekről szól majd, hogy mi lett velük. A történet viszont nem lesz teljes, mivel egy párt garantáltan nem láthatunk a filmben. A rendező, Richard Curtis mondta, hogy az új forgatókönyvben nincs benne Emma Thompson, de Alan Rickman se. Utóbbi elég nyilvánvaló okból, viszont megerősítették, hogy a 2016-ben elhunyt színészt nem fogják digitálisan feltámasztani, mert az túl durva lenne.
A színész rákban hunyt el.
69 éves korában meghalt Alan Rickman