A 2017-es Oscar-díjátadón Warren Beatty színésznek  és Faye Dunaway színésznőnek jutott a feladat, hogy bejelentse, melyik filmet találták a legjobbnak. (Mármint nem ők, hanem a Filmakadémia.) Amint Beatty kimondta a Kaliforniai álom címét, a készítők boldogan sereglettek fel a színpadra, élükön a díj átvételére készülő Damien Chazelle rendezővel. Csakhogy hirtelen az egészet félbeszakították a gála rendezői, a film producere, Jordan Horowitz pedig a mikrofonhoz lépve azt mondta:

Tévedés történt. A Holdfény nyert.

(Borítóképünk nagyjából ezekben a zavaros pillanatokban készült.)

A másik film készítői elsőre nem is akarták elhinni a dolgot, így hozzátette: „ez nem vicc. Ez nem vicc, gyertek fel ide.”

A díj végül a jogos tulajdonoshoz került, de Beatty még visszatért a színpadra, hogy elmondja, mi ment félre.

Szeretném elmondani nektek, mi történt. Kinyitottam a borítékot, és az volt benne: Emma Stone, Kaliforniai álom. Ezért néztem olyan hosszan Faye-re és rátok. Nem vicces akartam lenni. 

Jimmy Kimmel, az est műsorvezetője ezután azzal viccelődött, hogy nagyon szomorú, ami történt, de ő speciel Steve Harveyt okolja mindezért. „Szeretném, ha ti is kapnátok egy Oscart, miért nem osztunk ki belőlük egy csokornyit?”

Ezután a Holdfény stábja is színre lépett, majd a még mindig hitetlenkedő közönségnek Kimmel azt mondta:

Jó, nem tudom, mi történt. Magamat hibáztatom érte. [De] ne felejtsétek el, ez csak egy díjkiosztó.

Mindez persze nem ütne ekkorát, ha nem pont erről a két filmről zajlott volna eddig a legnagyobb vita – mármint arról, melyikük érdemli meg jobban a legjobb film díját.

Frissítés: eközben a 444 azt írja, megvan a valódi felelős is. A PwC globális könyvvizsgáló-tanácsadócég, amely 1934 óta számolja és összesíti az Oscar-szavazatokat, az ő képviselőik adják kézbe A Borítékokat, amelyet tartalmát aztán a felolvasók kihirdetik.

via People