horoszkóp

Párizsban romantikázva heverte ki a babavárás izgalmait a Clooney házaspár

2017.02.27. 19:01

Ahogy arról beszámoltunk, a Clooney házaspár pénteken a César-díjátadóra látogatott el, ahol Amal Clooney egy testhez simuló ruhában mutatta meg, hogy mennyire látványosan terhes. Másnap azonban már semmilyen elfoglaltságuk nem akadt, ezért a lehetőséget megragadva kettesben sétálgattak Párizsban.

A házaspár már nagy erőkkel készül a szülői feladatokra, és ebben párizsi tartózkodásuk sem akadályozta őket. Sétájuk során betértek egy boltba, ahol kifejezetten gyerekek számára árulnak bútorokat. Később aztán megengedtek maguknak egy kis lazítást is. A Lapérouse nevű étteremben bukkantak fel, ahol csigából, steakből és különféle sajtokból csaptak lakomát.

A hely tulajdonosa, Grégory Lentz a People magazinnak nyilatkozva fejtette ki, hogy Clooney-ék kimondottan szerelmesnek tűntek a romantikus ebéd közben, a színészt pedig még soha nem látta ennyire boldognak. Az utóbbi állítást egyébként a leendő apuka sem tagadja.

„Nagyon boldogok és izgatottak vagyunk. Nagy kaland elébe nézünk”

– mondta el George Clooney.

Via E! News