Az idei Oscar-gálán összesen hat aranyszobrot nyerő Kaliforniai Álom mindkét főszereplője, Emma Stone és Ryan Gosling is a testvérével jelent meg - a legjobb női főszerepért járó díjat elhozó Emma Stone az öccsével, Spencerrel, míg a legjobb férfi színészek között jelölt Ryan a nővérével, Mandivel

De hogy miért is érdekes ez?

Mert a február végi díjátadón a két rokon egymás mellett ült a Dolby Színház nézőterén. 

Azt már tudjuk, hogy Ryan Gosling és felesége, Eva Mendes csak nagyon ritkán mutatkozik együtt különböző rendezvényeken, ezért ment a színész nővérével a díjkiosztóra. Természetesen mém is lett ebből, a twitterezők pedig többet is beleláttak abba, hogy egymás mellett ült Stone és Gosling testvére. Valaki például azt írta, hogy:

Mi van, ha Emma Stone öccse és Ryan Gosling nővére belezúgtak egymásba? Egymás mellett ülnek, simán megtörténhet. 

Azt, hogy összejöttek volna, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, viszont az biztos, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a testvérpár együtt érkezett egy díjátadóra. 

Emma Stone pedig az idei Grammy-díjátadón és a SAG-gálán is együtt mosolygott a kameráknak testvérével, Spencerrel. 

Most csak azt tudjuk kijelenteni, hogy nem túl valószínű, hogy együtt járna a két celebrokon, de ha esetleg összejönnek, mindenképpen jelezzük majd!

Ryan Goslinghoz kapcsolódik még az alábbi videó, amin megnézheti, hogy hogyan vett táncórákat a Kaliforniai álom című filmhez a színész. A gyakorlatokat egy Jenna Johnson nevű tánctanárnő mutatta meg neki, aki most alighanem a világ legirigyeltebb táncoktatója. 

via US Magazine, People