Dobó Katával az Instyle Awardon futottunk össze, ahol online véleményvezér kategóriában jelölték. Bár a díjat végül Shane Tusup nyerte, mégis érdekes volt a színésznővel beszélgetni a témáról, hiszen nem véletlenül került be a nevezettek közé, nagyon aktívan és tudatosan használja a közösségi médiafelületeket.

"Amióta Facebook és Instagram létezik, én is kihasználom ennek minden lehetőségét, ezeken a felületeken abszolút meg tudom határozni az irányvonalakat. Gyereken kívül sok dolgot posztolok, hospice-tól kezdve szakmán keresztül a cukiságig.

Magánéletet sem szoktam, bár megértem, hogy az embereket érdekli, ezért annyit megosztok belőle, amennyi az én ízlésemnek megfelel” – magyarázta Dobó Kata, aki egyébként a gálára párjával, Zsidró Tamással érkezett. A színésznő hozzátette, alapvetően nagyon pozitív reakciókat kap a közönségtől, mióta ilyen közvetlen viszonyban van a rajongókkal.

Úgy érzem, hogy ezekkel a lehetőségekkel helyére tudtam tenni a dolgokat és a megítélésem megváltozott, jó irányba. Hiszen az egész múlt kísért, de nem csak engem, ez szerintem mindenkivel így van.

"Az évek során mindannyian változunk, rengeteg dolog történik velünk mind szakmailag mind emberileg. Például másfél éve újra megnéztem a Szabadság, szerelem című filmet, és rájöttem, igazából nagyon büszke vagyok erre a munkára, akármit is gondoltak róla anno. Ezt meg is osztottam Facebookon, ahol nagyon jó visszajelzéseket kaptam" – magyarázta a színésznő, akitől persze azt is megkérdeztük, mi újság a szerelemmel. Nagyon sejtelmes, de mégis kielégítő választ kaptunk:

Nem nagyon beszélünk róla, de jó vagyunk. Majd 10 év múlva bátrabban beszélek erről. Az biztos, hogy az élet tartogat meglepetéseket.

Szóval így vannak a mesterfodrásszal, akivel a gálán közös fotókat is készítettünk róluk. Ezeket itt megnézheti: