horoszkóp

Demcsák Zsuzsa: Igazából egy feleségre lenne szükségem

2017.04.12. 09:16

Az utóbbi időben két komoly hír is volt Demcsák Zsuzsával kapcsolatban, egyrészt még egy 2016-os ittas vezetés miatt csak egy év múlva kaphatja vissza jogosítványát másrészt jogerősen elítélték férjét. Ezekkel kapcsolatban már mindent elmondott, úgyhogy mi inkább arról beszélgettünk vele, hogy miként tud egyedülálló nőként érvényesülni, hogy megbánta-e, hogy 1997-ben nem ment az RTL-hez, vagy hogy megtalálják-e a lábfetisiszták. 

Többször írtunk már arról, hogy mennyire csipkelődtök Istenes Lászlóval a Mokkában. Teljesen valódi ez a köztetek feszülő ellentét vagy már rátesztek egy kicsit?

Az elején kellett egy kis idő, hogy összeszokjunk, megismerjük egymást. Az biztos, hogy bizonyos témákban teljesen más értéket képviselünk, de most már ezekre a konfliktusokra néha direkt vicceseket ráerősítünk. Laci veszi a lapot szerencsére és kifejezetten megkedveltük egymást.

Mi történik, amikor 9-kor felállsz a Mokkából?

Megyek és csinálom a “kis” a családi vállalkozást, a Piac és Profitot, ami már 30 főt foglalkoztat. Most lettem értékesítései igazgató, úgyhogy bőven van mit tennem, amint kilépek a tévéből. Mindazok után, hogy lenyomtam 12 óra munkát, megyek a gyerekeimért, hozom-viszem őket edzésekre, együtt tanulunk, főzök nekik, mert a menza kaja az nem olyan, amit szeretnek. Aztán hajnali 4:30-ig próbálom minél jobban kipihenni magam, mert a Mokka miatt bizony nem lehet sokáig lustálkodni.

Melyik munkádat tartod előbbre valónak?

Egyik nélkül se tudnék meglenni. Persze mind a kettő teljesen más feladatkör. Egyiknél ötperces blokkokban kell mini interjúkat készíteni bizonyos emberekkel, a másiknál pedig számlázni, adminisztrálni, tárgyalni, megrendeléseket és kiajánlókat küldeni, pénzt szerezni. A közgazdász végzettségemhez az utóbbi közelebb áll, de előbbihez is köt már egy elég jelentős szakmai múlt, mintegy 20 év televíziózás.

Nem lenne elég a Mokka? Vagy számodra is fontos, hogy több lábon állj?

Ez a családi örökség, amit egyszer majd át kell vennem, ráadásul piaci szinten is fontos brand. Ez egy kihívás számomra, nehéz ott is bizonyítani. Online, print és konferencia üzletágunk van. Mind a hármat értékesíteni kell, mind a hárommal vannak tematikus feladatok, amikhez a szponzorációs lehetőségeket kell kialakítani, egyéni megoldásokat kell kínálni a potenciális ügyfeleknek.

Hogy bírod mindezt egyedülálló nőként végezni?

Baromi melós. Múltkor egy megbeszélés után majdnem leesett a fejem, annyira fáradt voltam. De ha lenne rá lehetőségem, szerintem akkor sem kímélném magam, ugyanúgy elvállalnám ezeket a felelősségteljes pozíciókat, mint a műsorvezetés és a cég különböző dolgainak intézése. Az otthoni teendőkben persze jó lenne, ha kisegítene valaki.

Igazából egy feleségre lenne szükségem, aki a gyerekekkel foglalkozik, főz, mos, takarít.

1997-ben megkeresett az RTL Klub, de akkor nemet mondtál. Visszanézve is jó ötletnek tartod, hogy akkor lojális maradtál a köztévéhez?

Igen. Akkor, abban a helyzetben még nem láttam át, hogy mit rejt a kereskedelmi televíziózás, plusz úgy gondoltam, hogy engem a köztévé fedezett fel, ezért az a minimum, hogy hű maradok hozzájuk. Nem is voltak kereskedelmi tévék, amikor én elkezdtem a szakmát. Aztán eltelt 1 év, megkeresett a TV2, akkor már láttam, hogy mi is az a kereskedelmi tévézés, hogy mit lehet abból kihozni.

Amikor Bernáth György volt a TV2 hírigazgatója, te akkor mentél a Tényekbe. Azt írtad a könyvedben, hogy a tényfeltáró újságírást tartod a szakma csúcsának. Ezen felül mi motivált még, amikor elvállaltad a felkérést?

Nagyon fontos mérföldkő volt az életemben, hogy a Tényekhez kerültem. Megjártam a lépcsőfokokat, minden napot elvállaltam, folyamatosan hétvégéztem, mert meg akartam mutatni, hogy én több vagyok, mint egy csinos arc. Ezzel amúgy nagyon sokáig küzdöttem.

Az emberek azt hitték, hogy mert szép vagyok, biztos hülye is.

Kellett egy kis idő, hogy tudatosuljon mindenkiben, hogy nem véletlenül vagyok itt, hogy ezt nem a szél fújta össze.

Szerintem nagy szükség lenne rá, hogy mindenki végigjárja a megfelelő ranglétrát, hogy jól tudjon teljesíteni azon a területen ahol dolgozik. Ma már ez nincs. Nincs szükség a szaktudásra, csak arra, hogy érdekes legyél.

Sokan amúgy nem is gondolnák, hogy ez munka, a tévézés, hogy képernyőn vagyunk, de ez igenis munka. Folyamatosan online kell lennem, naprakésznek kell lennem, interjúznom kell, olvasnom kell, nem az van, hogy bemegyek, mosolygok, találomra felteszek pár kérdést annak, aki épp leült velem szembe és meg se nézem, hogy ki ő és miért van itt.

Ma már arra sincs szükség, hogy valaki tud-e beszélni vagy nem, artikulál-e vagy sem, tud-e fogalmazni, interjúzott-e már valaha, stb... Én is vagyok valamilyen. Alapvetően egy megosztó személyiség vagyok, talán ezért vagyok még mindig a képernyőn.Ki tudja...

Azt írtad a könyvedben, hogy a munkabírásodat és szellemi kapacitásodat nem használták ki a köztévénél. Mi történt pontosan?

Egyrészt számomra az az egyik legkedvesebb időszak volt, mert tele volt lehetőségekkel, amik mára kicsit elfogytak. Ma már nem lehetne egy EU-csatlakozásról Bolognából tudósítani, mert megváltoztak a tartalomfogyasztási szokások. A nézőket nem érdekeli az ilyen, ha meg nincs igény rá, akkor minek. Amikor azt írtam, hogy nem használták ki a képességeimet, akkor arra gondoltam, hogy még fiatal voltam, tele energiával és tettvággyal, és a képességeimhez mérten méltatlan munkákat kaptam. Nem kávét kellett főznöm, de nem hitték el, hogy azért mert úgy nézek ki, ahogy kinézek, mert hosszú lábam van és van mellem, attól még eszem is van, amit tudok használni.

Nagyon komoly dolgokkal kellett szembe mennem, hogy bármit is elérjek az életben. Lehet, hogy egy kicsit magam ellen beszélek, de számomra az öregedéssel jött el a megbecsülés.

A Mokka kielégíti az újságírói igényeidet?

Itt is lehet szabadon kérdezni. Ezért is vagyok még itt.

A könyvedbe visszatérő momentum, hogy te mindig is egyedül voltál és most is egyedül vagy. Minek köszönhető ez?

Igazság szerint én sem tudom megmondani, hogy mennyire köszönhetem ezt magamnak. Mindig a körülmények alakultak úgy, hogy egyedül legyek vagy eleve én alakítottam úgy a dolgokat, hogy így legyen? Fogalmam sincs.

Ahogy telik az idő, látom, hogy van egy saját ritmusom, egy saját életem, ami miatt nincs bennem az a kényszer sem, hogy valakinek mellettem kell lennie. Ebből kiindulva sem gondolom azt, hogy egy nőnek feltétlenül családban kell élnie ahhoz, hogy legyen valaki, hogy érvényesülni tudjon az életben. Most már talán nem is tudom, milyen az, ha valaki mellettem van és segít. Lehet, hogy sokkal könnyebb és egyszerűbb lenne.

Nem a férfiakat akarom becsmérelni, de szerintem nincs olyan dolog, amit ne tudnék egyedül megcsinálni, finanszírozni, menedzselni. Lehet, hogy ez egy tudat alatt kialakult begubózás, de az sem kizárt, hogy ez egy magam által választott út.

Nem tudom megmondani, hogy egy párkapcsolat mit tesz hozzá az ember életéhez. Egyik barátnőm azt mondta, hogy ő sokkal kiegyensúlyozottabb a párjának köszönhetően. Lehet, hogy velem is így lenne, de annyira berendezkedtem erre az egyedülálló életre, hogy lehet, hogy ezt már el sem tudom engedni. A lényeg: attól még nem kevesebb egy nő, hogy nincs mellette egy férfi.

Nem szabad sémákban gondolkodnunk. A saját életútunkat kell járnunk. Ha nekem ez van, mindegy, hogy tudatos döntések végeredményeként vagy véletlenek folytán, akkor ez van.

De a lehetőséget nem zárod ki, hogy legyen valaki?

Tudod milyen nehéz különbséget tenni a megkeresések között?

Van, aki azért ír rád, mert ismer a tévéből, aztán ott a sok idióta, aki Facebookon üzen, és a lábfetisiszták, azoktól vagyok a legjobban kiakadva.

Ezekkel nyilván nem foglalkozik az ember. Közben meg, ha ennyi elfoglaltságod van, akkor nem tudsz elmenni randevúzni esténként, amikor tudod, hogy 4:30-kor fel kell kelned. Ez egy baromi nehéz ügy. Majd lesz valahogy.