horoszkóp
GettyImages-680126882

Emma Watson hozta az MTV Movie Awards legjobb pillanatait

2017.05.08. 15:09

Vasárnap adták át az MTV Movie Awards idei díjait, és a 2017-es gála azért is volt más, mint a korábbiak, mert ettől az évtől a mozifilmeken túl már tévéműsorokat is díjaztak. Viszont ami még ennél is fontosabb: az MTV 

eltörölte a női és férfi kategóriákat. 

Ez azért is fontos lépés, mert ezzel a többi rangos díjátadónak is példát mutathat a zenecsatorna, és az is lehet, hogy a jövőben máshol is hasonló módszerrel díjaznak majd. A Glamour gyűjtése alapján mi is összeszedtük a gála 5 emlékezetes pillanatát. 

Emma Watson beszéde

A szépség és a szörnyeteg főszereplője győzött a legjobb színész kategóriában, és köszönőbeszédében külön kiemelte az új szisztéma jelentőségét. Emma Watson elmondta, hogy nagyon fontos, hogy megszületett egy olyan kategória, ami nem válogat a nemek között.

Ez az új rendszer azt is jelenti, hogy a színészkedés arról a képességünkről szól, hogy valaki más helyzetébe bújjunk. És ezt felesleges két különböző kategóriában megkülönböztetni

- mondta Watson, aki kiemelte, hogy nagyon örül, hogy pont Belle szerepéért kapta meg ezt a díjat.  

Millie Bobby Brown könnyei 

A díjátadó leginkább megható pillanata az volt, amikor a Stranger Things sorozat fiatal színésznője, Millie Bobby Brown teljesen elérzékenyülve vette át a "legjobb színész egy tévéműsorban" kategória díját. A mindössze 13 éves tehetség megköszönte a sorozat alkotóinak, a Duffer testvéreknek, hogy egy ilyen menő karaktert alakíthatott a tavalyi év egyik legjobb szériájában.

Millie Bobby Brown's emotional speech was one of the best parts of the MTV Movie & TV Awards.

Posted by MTV News on Sunday, 7 May 2017

A legjobb csókjelenet díja

Az MTV tényleg bevállalta, hogy megreformálja a poros, akadémikus díjátadókat: a legjobb csókjelenet kategóriában a Moonlight című film vitte el a díjat. A film két meghatározó szereplője, Ashton Sanders és Jharrel Jerome ki is hangsúlyozta, hogy ez az elismerés sokkal többet jelent és az összes kirekesztett embernek szól. 

a legjobb duó díja 

A legjobb duó kategóriában a Logan - Farkas című mutánsfilm nyert, ami azt jelentette, hogy a főszerepet alakító színész, Hugh Jackman és az ifjú mutánst játszó Dafne Keennel együtt vehette át az arany popcorn szobrot. Ez már önmagában is egy remek pillanat volt. 

   

Emma Watson reakciója, amikor meglátta Hailee Steinfeld ruháját

A nemrég kiszivárogtatási botrányba keveredett színésznő nemcsak a köszönőbeszéde miatt került be a maradandó pillanatok közé. A híresség így reagált arra, hogy Hailee Steinfeld a gálára egy olyan meglepetéssel készült, amire ő sem számított.

via Glamour, JustJared