Itt nálunk a Velveten Köllő Babettel jelent meg interjú a múlt héten, a Blikk most a Feleségek luxuskivitelben című viasatos reality egy másik szereplőjét bírta szóra, igaz, csak néhány mondat erejéig. Vasvári Vivien azt mondja, hogy tudja, hogy sokan unatkozó, kitartott feleségnek gondolják, de ez igazából nem így van, hiszen mindig is a saját lábán állt, saját vállalkozását vezeti. Vasvári Vivien ezt is mondta:

Nincs különbség egy átlag­ember és az én hétköznap­jaim között, rengeteget dolgozom.

Ön látott már a Feleségek luxuskivitelbenből legalább egy részt? Ön úgy érezte közben, hogy az ön hétköznapjai is pont ilyenek? Hm.

További hírek még a következők.

  • A Barátok köztből is ismert Németh Kristóf a Facebookon írta meg, hogy kedd este ment be a Játékszínbe dolgozni, de az összes kollégája nagyon furcsán viselkedett, aztán egyszercsak szembejött valaki, aki az ő jelmezét viselte. Így tudta meg, közvetlenül előadás előtt, hogy a szerepét odaadták valaki másnak (Sághy Tamásnak). A színészt a Blikk interjúvolta meg az estről, illetve közreadták a Játékszín közleményét, akik állítják, hogy Németh háromszor is kapott erről tájékoztatást, és ezt az egészet csak azért verte nagydobra, hogy lejárassa a színházat, aminek egyébként egy ideig az igazgatója is volt, és továbbra is tulajdonosa egyharmad részben.
  • Szintén a Blikk idézi a #Bochkor című műsort, amiben Hargitai Bea egykori playmate a Weinstein-botrányhoz szólt hozzá. Méghozzá azzal, hogy „nem kell a lányokat gépfegyverrel kényszeríteni, sorban állva könyörögnek azért, hogy lefeküdhessenek arra a díványra. Nem akarom a súlyosságát elvenni ennek az esetnek, mert biztos volt olyan, akit erőszakkal kényszerítettek, de tudom, hogy sok lányt nem kell kényszeríteni.” 
  • A hvg.hu is elővette a témát, ők Kovács Gábor Facebookján találtak hírértékű bejegyzést, amit az Üvegtigris producere, aki egyben Pataki Ági férje is, azóta már törtölt. Ő úgy vélte, hogy „az alkotói zsenialitás és extremitás is magában foglalhat szokatlan megnyilvánulásokat, aminek nyilván kell, hogy legyen határa mindkét oldalról”, ami mintha arra utalna, hogy esetenként akár a zaklatás is beleférhet. Sőt, hozzátette, hogy maga is „erőből szedte fel Pataki Ágit”. Kovács Gábor utólag azt mondta, hogy ebből nem az egészet gondolta komolyan, de azért törölte a posztot, mert kezdtek eldurvulni alatta a kommentek.
  • Ezzel szemben a Borsban Földes Eszter nyilatkozik ugyanerről a témáról. A Válótársak színésznője azt mondja, tőle is kért már rendező szexuális szolgáltatást egy szerepért cserébe. „Szereposztó dívány létezik”, mondja Földes Eszter, és hozzáteszi, hogy „szerencsém volt, én keményen kiálltam magamért, a nem kimondásával viszont viseltem ennek következményeit, például egy bosszúhadjáratot.

NESCAFÉ Kihívás – Próbatétel tabuk nélkül 3.

Instant kávé, praktikus dolog, de vannak, akik szerint nem elég erős, más is van benne a kávén kívül, nem igazi kávéból készül. De vajon igazuk van? Winkler Robi most kideríti az igazságot!

A cikket a NESCAFÉ Kihívás támogatta.

Jó csütörtököt!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hírek kávé mellé – Vasvári Vivien luxusfeleség szerint a hétköznapokban ő egy átlagember

A facepalm-gyanús kijelentések csütörtökén Hargitai Bea modell és Kovács Gábor producer is megszólalt.

20 · Oct 19, 2017 07:59am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments