A ma reggeli hírösszefoglalót a Vujity Tvrtko vs Viszkisrabló menet friss részleteivel indítjuk. A műsorvezető ugyanis tegnap ilyenkor nem reagált még a sztorira, de mostanra a Facebookon tette közzé, hogy szerinte mi van az ellenszenv hátterében.

Ez az egész mostani „ügy” sok pénzzel és a 2011-es javaslatommal, annak szándékával áll szoros összefüggésben, amikor is - egy erőszakos bűnöző interjú-honoráriumra irányuló igénye után - a törvényalkotók foglalkoztak a felvetésemmel. Akkor azt indítványoztam feléjük, hogy egy bűnöző ne kaphasson pénzt a bűncselekményével kapcsolatos interjúiért, könyvéért, szerepléséért.

Tvrtko nem Ambrus Attila miatt tette ezt a később el is fogadott javaslatot, de értelemszerűen a Viszkis is érintettje a dolognak. A Borsból viszont ezen kívül még az is kiderül, hogy Ambrus mégsem emiatt kezdte ezt az egészet.

Rengeteg részigazságot közölt, de mint mindig, megint csúsztatott

– mondta Tvrtkóról. Aztán hozzátette:

Én is úgy gondolom, hogy ilyen jellegű honoráriumokat nem szabad kifizetni. Bár sokaknak az jöhet le, én nem abból élek, hogy valamikor kiraboltam harminc bankot. ... Szilárd [azaz Tvrtko] már jóval a jogszabálymódosítás előtt, a kétezres évek közepén ostorozott engem, és a korlátolt gondolkodása miatt hiszi azt, hogy a pénz miatt haragszom rá.

És a következő hírek vannak még mára.

  • ByeAlex nem szereti a bejglit, írja a Foodyny.hu.
  • Dr. Csisztu Zsuzsa Pakisztánban szerepelt egy tévéműsorban, idézi a Bestet a Bors.
  • Van egy Hiro nevű magyar rapper, aki írt egy számot Cristiano Ronaldo címmel. Bő egy hét alatt 1,8 millió megtekintése jött össze a Youtube-on, de  a Borsban azt mondja az  előadó (igazi neve Molnár Miklós), hogy nem szereti a focit, csak azért veszik őt elő a kínrímekkel operáló szerzemény címében, mert tudják, hogy a „legtöbb lány oda-vissza van érte”.
  • A Blikk szerint Radics Gigi számára „hatalmas öröm”, hogy új albumát CD-n osztogatják minden Kiskegyed magazinnal. Szerintünk inkább vérciki, de azért becsüljük Radics Gigi és a Blikk közös pozitív hozzáállását.
  • Garami Gábor fogja helyettesíteni Lukács Miklóst, azaz Mikikét az RTL Klub Reggelijében, írja a Blikk.
  • A héten indult Liptai Claudia új műsora. Az Appra magyar második adása szerda este lett volna, de elmaradt, mert elromlott egy keverőpult. Erről a Facebookon beszél a műsorvezetőnő, illetve inkább egyik, aznap estére szánt vendége, Kasza Tibor.

És mindezek után egy idézet egy cikkünkből, amely egy 2014 végén megjelent Story magazint idéz, amely egy jósnőt idéz:

Andy Vajna feleségének a jósnője azt mondta: „két év múlva lesz egy kislányom Andytől. Segítséggel ugyan, de Andytől”.

Hát tekintettel arra, hogy azóta már három év is majdnem eltelt, megállapíthatjuk, hogy ez a jóslat nem vált valóra.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Vujity Tvrtko tudja, miért utálja a Viszkis, de igazából nem is azért

Folytatódik a műsorvezető és az egykori rabló szócsatája, plusz további hírek kávé mellé, például Liptai Claudia elmaradt műsoráról.

1 · Nov 23, 2017 07:43am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments