Zalatnay Sarolta újrakezdheti a bírósára járást, ugyanis pert indított egy bevásárlóközpont ellen, ahol 2016 őszén elesett a lépcsőn. A Blikk úgy tudja, az énekesnő kezdetben peren kívül szeretett volna megállapodni és 4 millió forintot követelt bevételkiesés miatt, ám nem sikerült megegyezni és ügyvédet fogadott. Jogi képviselője pedig már 8 milliót követel a baleset miatt.

De, hogy mi történt pontosan? Így magyarázza az ügyvéd:

(...) létezik egy kormányrendelet, amely előírja az üzemeltetési feltételeket, például a lépcsők olyan kialakítását, hogy azok ne legyenek balesetveszélyesek. Ez a lépcső azonban az volt, a feltehetően a csúszásmentesítés érdekében használt, de nem körültekintően kiválasztott ragacs miatt, amelybe ügyfelem lába beleragadt és emiatt történt a súlyos baleset

Az énekesnő két hetet töltött kórházban, mert az esés következtében hat bordája eltörött, víz került a tüdejébe, légmelle is keletkezett, így több fellépését is le kellett mondania, emiatt könyvelte el a bevételkiesést.

Egy évig szenvedtem a baleset miatt, és még mindig előfordul, hogy légszomjam van és szúr az oldalam. Szerettem volna egy életre elfelejteni azt a szót, hogy bíróság, de nincs más választásom, perre kell mennem

- mondta a lapnak Zalatnay, aki a 2000-es évek eleje óta gyakran járt a tárgyalótermekben. 2004-ben és 2015-ben is csalás miatt állt bíróság elé, két különböző ügyben. Az első esetben letöltendő börtönbüntetést kapott, a másodikban felfüggesztettet.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
8 millió forintot is kaphat balesete miatt Zalatnay Sarolta

Az énekesnő egy bevásárlóközpontot perelt be, aminek a lépcsőjén elesett.

55 · Jan 15, 2018 07:41am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments