Házkutatást tartott, majd költségvetési csalással vádolta meg a NAV Gáspár Győző apósát. A Blikk információi szerint azért vizsgálódtak nála, mert a veje alkalmazottként szerepel a cégében. 

Azt is felháborítónak és jogtalannak tartom, amit velem művelnek, de hogy az apósomat is belekeverték ebbe a mocskos ügybe, az egyenesen undorító. Nincs a világon tisztességesebb ember az apósoméknál, erre azt kell ennek a két védtelen idősnek megérnie, hogy házkutatást tartanak náluk, és szétdúlják a dolgaikat.

- panaszkodott a lapnak Gáspár, majd hozzátette, hogy felesége apját először tanúként hívták be, később azonban őt is meggyanúsították csalással, és az arcába mondták, hogy a veje egy bűnöző. Legutóbb egyébként lányát, Evelint ítélték el közokirat-hamisításért.

Gáspár Győző, akinek amúgy sem túl kisimultak az idegei mostanában, azt is nehezen dolgozza fel, hogy menedzserének alighanem elege lett ebből az egész hajcihőből, úgyhogy magára hagyta a celeb urat, és nem akar dolgozni vele többé. Gáspár azt mondja, az ország legjobb menedzserét veszítette el.