Jennifer Lawrence még a szokásosnál is nagyobbat megy mostanában a nyilatkozataival. Két hete kijelentette magáról, hogy magyar, pár napja elképesztően durván beszólt egy másik nőnek, és nemrég egy mélyinterjút is adott, amiben a meztelen képei kiszivárogtatásáról is beszélt. De nem bír leállni, most a The Sunnak, tőle megszokott lazasággal, a jelenleg nemlétező szexuális életéről beszélt és azt is elmagyarázta, hogy mi tartja vissza attól, hogy valakivel csakúgy lefeküdjön.

Jennifer Lawrence először azt árulta el a lapnak, hogy rettentő rég nem szexelt már, majd így folytatta:

Én az a kutya vagyok, aki ugat de nem harap. Úgy tűnhet, mintha állandóan arról beszélnék, hogy faszt akarok, de ha visszatekintek a múltamra, igazából mindig csak a pasijaimmal csináltam. Úgy teszek mintha imádnám a szexet, de igazából nem is csinálom annyit. Valójában bacilusfóbiám van és eddig meg is úsztam nemi betegség nélkül. De a péniszek veszélyesek

- magyarázta az Oscar-díjas színésznő, aki novemberben szakított legutóbbi pasijával, Darren Aronofsky-val.

De ezzel nem volt vége Lawrence gondolatmenetének, aki ezt követően jobban belement abba, hogy mennyire betegségfóbiás és milyen nagyon fél attól, hogy ha akár csak kezet fog valakivel, vagy megölel egy másik ember, aki nem elég tiszta, akkor elkaphat valami fertőzést. Így nemcsak az természetes számára, hogy kizárólag bacilusmentes péniszű férfival hajlandó lefeküdni, de az is, hogy a pasijait orvosi vizsgálatra küldi, mielőtt szexel velük.

Innen is köszönjük, hogy mindezt megosztott a világgal, így már tudjuk, hogy a fent említett Aronofsky-n kívül, Chris Martinnak és Nicholas Houltnak is nagyon tiszta a pénisze, és mikor Lawrence-szel jártak, biztos hogy teljesen nemi betegség mentesek voltak.

Egyébként nem a színésznő az egyetlen Hollywoodban, aki ennyire retteg a kórokozóktól. Korábban Charlie Hunnam jelentette ki, hogy ugyanezen fóbia miatt nem szeret csókolózni a kolléganőivel.