Jenna Dewan április elején közölte a hírt a nyilvánossággal, hogy kilenc év házasság, összesen tizenkét év párkapcsolat után szeretetben, barátságban, de elválnak útjaik férjével, Channing Tatummal. 

Az Instagramon kiadott közleményükben úgy fogalmaztak, hogy még mindig nagyon szeretik egymást, de mint legjobb barátok, úgy döntöttek, eljött az idő, hogy azzal segítsék a másik boldogságát, hogy teret engednek neki. Ötéves kislányuk nevelésében azonban továbbra is mindketten részt vesznek.

A válásról tehát egyelőre csak annyit lehetett tudni, hogy fennáll, arról azonban, hogy mikor történik meg hivatalosan is, már nem ejtettek szót. Ennek fényében nem tudni, hogy Dewan legutóbbi, igen látványos gesztusa annak tudható-e be, hogy már aláírták a papírokat, vagy csak minden lehetséges módon igyekszik a lehető leghamarabb elszakadni Tatumtól, mindenesetre 

AZ INSTAGRAM-ON SZEREPLŐ NEVÉT (JENNA DEWAN TATUM) MEGVÁLTOZTATTA, ÉS ISMÉT CSAK A LÁNYKORI NEVÉT, A JENNA DEWANT HASZNÁLJA. 

Sokan bizakodtak, hogy a pár döntése nem lesz végleges, és mégis együtt maradnak, a mellékelt ábra viszont azt mutatja: a szakítás ennél biztosabb már nem is lehetne. 

(Just Jared)