Ma nem robbantották szét az internetet a magyar celebekről szóló érdekességek, de mivel nem hagyjuk, hogy a kávéját hírek nélkül fogyassza el, összegyűjtöttük a legérdekesebbeket. Tartson velünk! 

Gáspár Győzőt alig egy hónapja mentették fel sikkasztás vádja alól (persze aztán belekeveredett egy kis okirat-hamisítási ügybe), most pedig ki van akadva, hogy a NAV nem adja neki vissza a tőle elkobzott ingóságokat. Szeretné visszakapni 20 millió forintot érő aranyát, amelyhez kizárólag érzelmi szálak fűzik, és semmi szerepe nincs annak, hogy csak pár tízezer forint van a számláján. 

Ezt Gáspár Győző és ügyvédje saját szavaival illusztráljuk: 

Megalapozott volt a kérelmünk a túlfoglalás és a végrehajtás törlésének tekintetében, így Gáspár Győzőnek minden lefoglalt ingóságát vissza kellene kapnia. A számlája majdnem nullás, pár tízezer forint van rajta, így nem értem, hogy a 20 millió forintot érő aranyakat miért nem szolgáltatják vissza

- nyilatkozta a Blikknek dr. Szilágyi Roland ügyvéd, Gáspár pedig ezt:

Tudtommal minden végrehajtói jogot töröltek, akkor miért nem kapom vissza a dolgaimat? Az aranyunk még náluk van, ami nem is az értéke miatt érdekes, hanem az érzelmi szál miatt, hiszen az az örökségem

Menjünk tovább! 

  • Szabó Zsófi a fia, Mendel születése óta, vagyis úgy 8 hónapja nem aludta át az éjszakát, mert a gyerek igényeihez igazítja a saját életét. „Ha éhes, megetetem” - mondja. A kialvatlanságot nem bánja, és azt állítja, férjével, Kis Zsolttal kiegyensúlyozottabb a kapcsolatuk, mint a gyerek születése előtt.  (Blikk)
  • Majoros Hajnalka (Dundika) és Majka jelenleg két kisfiút nevelnek, Olivért és Mariánt, de ha úgy adódna, hogy hirtelen négy gyerekük lenne, nem ellenkeznének. Összeházasodni továbbra sem szeretnének, bár Dundika nem mondana nemet, ha Majka megkérné a kezét. Szóval összességében semmi extra nincs velük, csak a szokásos. (Bors)
  • Székhelyi Józsefet megoperálták, nem sokkal azután, hogy kiderült, tüdőrákja miatt áttétek képződtek a szervezetében. Reménykedik, hogy a műtét megmenti az életét. (Blikk)
  • Polyák Lilla titokban hozzáment 16 évvel fiatalabb párjához, Gömöri András Mátéhoz, akivel nagyjából két éve alkotnak egy párt. Állítólag még a kollégáik sem tudták, mire készülnek. A Blikk az esküvővel kapcsolatos részleteket ígér, de attól tartunk, mi nem találjuk őket.