Jennifer Aniston kilenc hónappal ezelőtt jelentette be, hogy válik második férjétől, Justin Theroux-tól, és bár a szakítás természetesen megviselte, mostanra köszöni szépen, nagyon jól van - legalábbis ezt nyilatkozta helyette az egyik barátja. A Daily Mailhez jutottak el a meg nem nevezett informátor szavai, aki készségesen megosztotta a sajtóval, hogy Anistonnak kiváló nyara volt.

Abszolút nem érdekli most a randizás, a munkájára koncentrál

- mondta a barát, aki az is hozzátette, hogy a színésznő túl van a szakításon, olyannyira, hogy

már nem is beszél Justin Theroux-ról. Nem követi figyelemmel, hogy mi van vele. A saját életére fókuszál inkább.

Ezzel szemben, mi azért igyekszünk figyelemmel követni, hogy mi újság van a színésszel, így tudjuk, hogy már márciusban hírbe hozták egy magyar származású nővel, nemrég azonban egy másik lánnyal látták flörtölni.

De visszatérve Anistonra, a színésznő idén nyáron sok időt töltött Európában, nem is olyan messze Budapesttől, ugyanis új filmjét Olaszországban forgatták. A munka nemrég ért véget, ám Aniston nem megy szabadságra, hiszen már aláírt egy reggeli beszélgetős műsorra Reese Witherspoonnal és két vígjátékra is. Szóval, bőven van mivel elfoglalnia magát ahelyett, hogy a tönkrement házasságáról és a volt férjéről beszélgessen.