Már több mint három hónap eltelt azóta, hogy a Varga Mihály vezette Nemzeti Versenyképességi Tanács 2018. július 10-én javaslatot terjesztett elő, miszerint az idegennyelv-tanulás hatékonyságának növelése érdekében jó lenne, ha leszoknánk a külföldi filmek szinkronizálásáról, és inkább áttérnénk a filmek feliratozására. 

Előzmények

Rajkai Zoltán színész, a szinkroniparban dolgozók szakszervezetét támogató Szinkronikum Egyesület Szídosz-Szinkron Alapszervezetének elnöke pár nappal később egy közleményben tolmácsolta a szakmában dolgozók többségének véleményét, miszerint ők maguk is fontosnak tartják a magyar emberek idegennyelv-oktatását, ugyanakkor szerintük a nemzetközi tapasztalatok semmilyen módon nem támasztják alá, hogy szinkronizált filmek hiányában az emberek kicsivel is jobban beszélnének idegen nyelveket. Meggyőződése, hogy semmi összefüggés nincs a szinkronizálás és a lakosság idegennyelv-tudása között, sőt.  

A fentieket alátámasztandó Rajkai a közleményben kitért arra a fontos szempontra, hogy bizonyos európai országokban (Németország, Belgium, Svájc), ahol tradicionálisan szinkronizálnak, az emberek kiválóan beszélnek idegen nyelveket, tehát a szinkron ellen való érvelés esetükben máris nem állja meg a helyét. 

A színész hangsúlyozta továbbá a szinkron kultuszteremtő hatását, bizonyos filmek mai napig idézett mondatait, és annak fontosságát, hogy egyes színészek már-már összeforrtak a mindenkori magyar hangjukkal. A gazdasági szempontok persze túlmutatnak az érzelmi szempontokon, Rajkai erről is beszélt a közleményében. 

A filmforgalmazók örömmel és könnyedén szabadulnának meg a plusz költséget jelentő szinkrontól, amelyre kizárólag gazdasági szempontból, versenyképességi tényezőként tekintenek, figyelmen kívül hagyva annak kulturális jelentőségét

- írta, hangsúlyozva, hogy a magyar szinkron az elmúlt 80 éve alatt a kulturális örökségünk részévé vált. 

A közlemény hatása

A szinkronipar dolgozóinak többsége kiállt Rajkai érvelése mellett, ugyanakkor még mindig rengetegeg kolléga vagy a szinkront bokából elutasító véleményformáló gondolja úgy, hogy a szinkron csak árt a mai magyarországi idegennyelv-oktatásnak, és különben is, vallják, az utóbbi évtizedben sokat romlott a szakma minősége, ezért úgysem hiányozna senkinek. Mások úgy érvelnek, hogy aki akar, az interneten keresztül pont két perc alatt képes feliratos filmekhez hozzájutni, közben pedig nem kell másokat arra kényszerítenie, hogy mondjuk 78 évesen törökül nézze a Szulejmánt.

A harc tehát nem ért véget, sőt, továbbra is aktuális (legutóbb október 5-én, az ATV híradójában beszéltek róla), és talán akkor is folytatódna, ha a Nemzeti Versenyképességi Tanács valóban tenne lépéseket a szinkronipar megszüntetéséért. 

A vélemény szabadsága 

Dolmány Attila(színész, rendező, a 2018-as Szinkronikum díjátadón a szakma neki ítélte oda a legjobb színész díját)  tegnap este nyílt levélben, a  Facebookon fakadt ki  a témában, és írta le, mit gondol a szinkronról és annak népművelő erejéről. 

„Régen szóltam. Semmiért. Egészen. Színházért talán... Le is tiltottak, néha valóban jogosan, néha „baráti” orgánumok. De most egy kicsit besokalltam. Most egy kicsit kinyitom a számat. Lenne még másért is miért, de ...

Ha ezután se lesz munkám – mint hehe, eddig se volt elég; na jó, ez nem fedi a teljes valóságot – hát maximum éhen döglök, és velem együtt a kölkeim, a családom, sőt a barátaim is. De ettől ne féljünk... Én nem kapok semmi kompenzációt, mert támogatom a srácaimat, van három. Ja, meg van egy unokám is, csuda egy kölök, de ki nem szarja le. Nem is érdekel senkit, hogy dolgozom-e színházban, vagy filmben, vagy szinkronban egyáltalán.

De érdekes módon, napi szinten találkozom olyan emberekkel, akik a hangom miatt szeretnének megismerkedni velem a vonaton – igen, furcsa lehet, de én azzal járok dolgozni, /nem a hangommal, hanem a vonattal, hülyegyerek, / mint bárki más, egyszerű polgár...

És szeretem ezt az érzést! Például azt, hogy a kedves hölgynek fogalma sincs, ki vagyok, de valamiért ismerős. Mert a kupéban átadott hely hirtelen megnő neki, amikor egy ember, az általa fogalmazott „szépen beszédű Valaki” az úton talán ad neki valami kedvenc pluszt. Hogy a külföldi turistának elmondhatom simán, hogy merre a Nyugati vagy a Ferihegy, az ő nyelvén, és fogalma sincs, ki vagyok. És nem feliratos filmből tudom... Vagy, hogy ellenben a gyerekeimnek elmesélhetek magyarul egy mesét. Hogy nem kell (majd?) lefordítanom „külföldiről”, hogy mit jelent a:

„lélekemelés”, a „stampedli”, a „purzicsán”, a „sercli”, a „druszám” , a „baba”, a „szeretet” (húúú, de elcsépelt), a „fordulj”, vagy az „állj”, „menj”, „remélj”, küzdj”, „család”, „anya, apa”... ( ezek épp tök lényegtelen szavak).

És folytathatnám ezeket is jelentése és jelentéstörténete szerint, ha nem olvastam volna soha Petőfit, Aranyt, Adyt, Vörösmarthyt, Józsefet, Anonimust, Weörest, Dsidát, stb. Tényleg csapongok, de hát nem hallottam, olvastam volna a korom fiatalságának legnagyobbjait. Hát mit mondjak a gyereknek?

Azt mondom neki, hogy először az anyanyelveden beszélj jól, aztán hozzá jön a többi!

Ugyan már, apa... Felnevettem... Felnevelem? Felneveltem? Kettőt is. A harmadik is jó úton jár. Talán. Már nagypapi is vagyok. Büszke is vagyok rá! Már hogy magamra! Rájuk is! És az unokámnak milyen nyelven mondjak esti mesét...?

Ám büszke vagyok arra, hogy az én gyermekeimet a szép, magyar beszéd, a jól megírt szöveg, a hangzatos hangsúly és az én kollégáim magyar nyelvi és intonációs, retorikai, és egyéb tudása tették gyermekből felnőtté! Teszem fel a naiv kérdést: aki nem beszéli jól az anyanyelvét, milyen nyelvet tud?

Akárki akármit mondjon, akár van mögötte(m) bármi, bárki (többnyire az üres semmiség), de a magyar nyelv művelésének már-már ősivé váló formája a 21. században, azt kell mondjam leginkább jogosult és legegyszerűbb, legközvetlenebb módja a magyar szinkron! Ez a – hangsúlyozom - 

akár pedagógiailag is legkézzelfoghatóbb, legszemélyesebb, leginteraktívabb nyelvművelési formája a magyar identitás kifejezésének immár több mint 80 éve!!! Adjuk meg ennek a kultúrtörténeti világnak végre azt, ami valóban jár!!!

És a nyelvtudás akaratának, választásának jogát is... Hiszen erre is van lehetőségünk... 21. század. A választások lehetőségének kora. Nos kedves Hölgyeim és Uraim! Önök is ezeken nőttek fel. Ugye? Legalább is a legtöbben... Hát ehhez tartsuk magunkat!!!

Köszönöm! 

Dolmány Attila, színész/rendező”

A színész bejegyzése a téma kényes és megosztó mivoltából fakadóan rengeteg kommentet szült. 

Nehogy már a szinkron ápolja az anyanyelvet! A szinkron az egy olyan munka,amit a színészek fizetés-kiegészítés gyanánt végeznek. Néhányan fullba nyomják. Vannak nagyon jo, lelkiismeretes,profi munkák,de a nagyrésze rossz. Drukkolok,hogy többet keressetek,de a szinkron műfajnak nem. Egyébként a szinkron a filmkészítés technikai hiánypótló tapaszakent érkezett

- írta kommentben Nagy Zsolt színész. 

Tény, hogy Magyarországon szinte lehetetlen közös nevezőre jutni a kérdésben, de szerencsére néhányan azért megpróbálják, és meg is kell őket hallgatni. És így, hogy már valóban elindult egy fontos diskurzus a témában, biztos, hogy a szakma így vagy úgy, de változásokon megy majd keresztül. Már csak az a kérdés, hogy kinek a javára.