Kylie Jenner nem tudta kivárni, hogy anyja, Kris Jenner november 5-én betöltse 63. életévét, ezért már október 29-én előállt a születésnapi ajándékával. Persze simán lehet, hogy csak logisztikai szempontok vezérelték a korai ajándékozáskor, nem tudni, mindenesetre már majdnem egy hónapja nála van, szóval pár napot még kihúzhatott volna. Nem számít, ez sem rontott semmit a meglepetés értékén, a Kardashian-klán legfiatalabb tagja ugyanis egy 235 ezer dollárt, vagyis úgy 

72 millió forintot érő Ferrari 488-ast ajándékozott az édes jó anyja születésnapjára. 

Az átadásról természetesen videó is készült, amely az Instán is megtekinthető. Ha nem lenne az, nyilván el sem hinnénk, hogy megtörtént.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

488 For The Queen ♥️ #EarlyBdayGift

Kylie (@kyliejenner) által megosztott bejegyzés,

Az ajándék egyébként, akármennyire is nagyzolásnak tűnik, kifejezetten személyes, a kisfilmben ugyanis elhangzik, hogy ez Kris Jenner álomautója. Ebből következik, hogy ennél jobb ajándékot ki sem találhatott volna a számára, maximum, ha hajtogat neki egy virágot, amire ráírja, hogy szeretlek, mama. Egyébként bőven volt miből költekeznie a Jenner-lánynak, mert ha nem is gyűltek össze dollármilliók, amelyekkel a rajongók támogatják őt a milliárdossá válás folyamatában, azért így is az egyik leggazdagabb celeb a világon. 

Ön is Ferrarit szokott ajándékozni a szüleinek a születésnapjukra?

A fenti egyébként nem szokatlan ajándékozási forma a hírességek körében, Dwayne Johnson (A Szikla) szokása, hogy apukájának baromi drága autókat ajándékoz minden alkalomra, de erre mondjuk komoly oka is van