horoszkóp
tk3s 38444785

Bradley Cooper már most készül az Oscar-gálás előadására

2018.11.17. 14:26

Van ez a Csillag születik (A Star Is Born) című film, aminek Lady Gaga és Bradley Cooper a főszereplője. Az Index is jó kritikát írt róla, a Velveten is összeszedtük a 7 legérdekesebb dolgot a mozival kapcsolatban. 

A premierkor már lehetett sejteni, hogy a filmben elhangzó egyik szomorú dal elég erősen esélyes lesz az Oscar-díjra. A Shallow lehet a Legjobb eredeti dal kategória győztese.

Még egy apró érdekesség: Lady Gaga hallani sem akart olyanról, hogy ő élőben, de színésztársa playbeckről énekel, miközben veszik fel a jeleneteket. Bradley Coopernek nem volt túl sok választása: a film rendezőjeként és főszereplőjeként elkezdett énektanárhoz járni, de még így is elég nagy kihívás volt számára, hogy a film hitelessége kedvéért olyan nagy fesztiválokon állt ki a színpadra és énekelt egy csomó ember előtt élőben, mint a Coachella és a Glastonbury.

Úgy látszik Cooper már emelné is a tétet, mivel azt tervezi, hogy az Oscar-gálán is előadja Gagával a már említett duettet, amennyiben megkapják a jelölést. Már most mániákusként belelovalta magát az egészbe. Annyit elárult, hogy teljesen unortodox módon adnák elő a dalt.

Egyes rajongók arra gondolnak, hogy a színész össze fogja pisilni magát a színpadon, mivel a filmben alakított karaktere részegen bevizelt, amikor Lady Gaga által megformált Ally megkapta a Grammy-díjat. Tényleg unortodox performansz lenne az Oscar-gálán élő egyenes adásban behugyozni, de talán ennél emelkedettebb lesz az előadás színvonala.

(DailyDot)