A Bors egyik ma reggeli cikkében azt latolgatja, vajon hány ember élete került kilátástalan helyzetbe azzal, hogy Andy Vajna váratlanul elhalálozott. Pontos választ ugyan nem kap az olvasó, de feltételezheti, hogy néhányan igen rossz anyagi helyzetbe kerülnek és kerültek azóta, azt beszélik ugyanis, hogy a filmmogul titokban, de rendszeresen és igen nagy összegeket adományozott a rászorulóknak. A Rottentomatoes segítségével állítottuk sorrendbe a magyar producer legnagyobb kritikai sikert elért hollywoodi játékfilmjeit. Lapozza végig!
Andy Vajna 15 legjobb hollywoodi filmje, jósági sorrendben
A legutóbbi ügye egy rákos nővel volt, akinek havonta másfél millió forinttal támogatta a gyógyulását, majdnem másfél éven át. A lap úgy tudja,Vajna rendszeresen adományozott egy szívkórháznak, négy alapítványnak, és beteg gyerekek kezelését is támogatta anyagilag. A Bors kalkulációja szerint havonta közel 10 millió forintot költött jótékonykodásra. Erről özvegye, Vajna Tímea dönthet. Az sem lehetetlen, hogy két búcsúztatója lesz a vasárnap elhunyt filmproducernek.
Még nem tudni, hogy Los Angelesben vagy Magyarországon temetik-e el Andy Vajnát
Jaksity Kata műsorvezető saját, Facebookos búcsújában erősítette meg a fenti tényeket, és azt, hogy milyen sokat köszönhet a világ Andy Vajnának és feleségének, Vajna Tímeának. Vajnáné fillérre pontosan elárulta, mennyi pénzt adakoztak, és hogy ehhez mit kellett neki tennie.
Vajna Tímea ráparancsolt a férjére, hogy legyen bőkezű
Timi már akkor segítette a munkánkat és azon keresztül az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségének munkáját, amikor még senki sem tudta, hogy Andyvel van együtt. Tartós élelmiszercsomagokat vásárolt, és személyesen is eljött velünk kiosztani azokat. Andy szintén Timinek köszönhetően besegített nekünk, amikor 2011-ben a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásáért gyűjtöttünk aláírásokat. Soha, egy percig sem hezitáltak, ha a jó ügy mellé kellett állni. Jöttek, és segítettek. Timi a mai napig támogatja a Sorslámpás Egyesületemet, amiért nagyon hálásak vagyunk
- írta a műsorvezető.