Nyolc évad után az ember, még ha reméli is, valójában nehezen tudja elképzelni, hogy esetleg nő is megnyerheti a Való Világot. Ez idén, a kilencedik évad alatt sem volt másképp, bár a műsor alatt a nézők több szavazás alkalmával is bizonyították, hogy az utolsóként párbajozni kényszerülő Zsuzsut érdekes karakternek találják. Ott volt azonban a jóképű, magát taktikus játékosnak valló Hunor és a szívvel játszó Greg is. Előbbi megbízhatóan ugyanazt a visszafogott szintet hozta mindvégig (még ha szeretett is rámászni a női játékosokra vagy a rövid időre betérőkre), utóbbi cselekedetei azonban sokszor ellentmondtak annak, amit elmondása szerint képviselt. Ez persze hosszasabb kifejtést igényelne, de ez a cikk most nem erről szól.

A lényeg, hogy Greg igen alacsony, megközelítőleg 13 százalékos szavazati aránnyal lett bronzérmes, és esett ki végül a játékból, esélyt adva Hunornak és Zsuzsunak, akinek így még mindig megvolt a lehetősége arra, hogy Való Világ-történelmet írjon. És aztán sikerült is neki, a nézők ugyanis - nem egetverő különbséggel ugyan, de - megszavazták, hogy ő, vagyis

VV ZSUZSU 

legyen a Való Világ Powered by Big Brother 9. évadának győztese. 

Úgyhogy de, mégis megtörténhet, hogy nő nyeri ezt a játékot, még ha eddig ez totál elképzelhetetlennek is tűnt. Hunort azért sajnáljuk, másodiknak lenni tényleg elég kellemetlen érzés lehet, de legalább a játék alatt nyert egy robogót. 

Örül ön az eredménynek?

Ne csüggedjen, hogy vége, alighanem lesz 10. évad is, legalábbis ezt sejteti az a rejtélyes, jó lábú alak, aki a bezárt villába besétált a játék legvégén.