Tavaly nyár elején ismerkedett meg Fördős Zé a nála 17 évvel fiatalabb szerelmével, Sárival egy bográcsfőző versenyen, amin a sztárszakács zsűriként vett részt. Szerelme nem versenyző volt, a szervezők ismertették össze vele. Kapcsolatuk sokáig bizonytalan volt, mivel a lányt zavarta a kettejük közötti nagy korkülönbség.

Most azonban úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van közöttük. Ezt bizonyítja, hogy Fördős Zé kiposztolta Instagram-oldalára az első közös képüket. 

A gasztroblogger korábban a Bestnek azt is elárulta, hogy a húga és férje között is 17 év korkülönbség van, ráadásul Fördős Zé húga,. és szerelme, Sári is 24 éves. 

Bár a sztárszakács családjában nem okozott problémát a jelentős korkülönbség, Sári szülei már nehezebben tudták megemészteni, hogy lányuk egy 40 feletti férfit választott. 

Mint Fördős Zé közösségi oldalára feltöltött képből kiderül, a boldog pár sportos programot talált ki maguknak:

Tandem siklóernyőzgetésekbe @kiszelsari - val. Na közületek ki hinné el, hogy simán fog velem landolni?

-olvasható a bejegyzés mellett.