Azt már megírtuk, milyen hihetetlenül jól keresett még Disneysztár-korában Miley Cryus, amikor Hannah Montanát alakította. Az énekesnő az Elle magazinnak adott interjújában azonban elárulta, hogy az első szexuális élménye után már nem érezte annyira komfortosan magát Hannah Montana bőrében. 

Az interjú főtanulsága egyébként az, hogy az énekesnő végre megtalálta önmagát, és  most sokkal erősebbnek és boldogabbnak érzi magát, mint eddig bármikor. A kritikák meg nem érdeklik. 

Miley Cyrus még gyerek volt, amikor 2006-ban levetítették a Hannah Montana első részét, majd amikor betöltötte a 18-at, és túl volt élete első szexuális élményén, már nem akaródzott neki tovább szerepelni a Disney-műsorban. 

Abban a percben, hogy szexeltem, úgy éreztem, hogy nem tudom még egyszer magamra húzni azt a kibaszott parókát. Furcsának tűnt. Felnőttem

– mondta az Elle-nek, utalva a sorozatban hordott szőke parókájára. 

A színésznő/énekesnő már pár nappal 18. születésnapja után levetkőzte gyermeki énjét, a Hannah Montana utolsó évadának kellős közepén. Akkor, 2010-ben azzal  botránkoztatta meg rajongóit, hogy vízipipából látnokzsályát szívott, aminek hallucinogén hatása van. A botrányt Miley Cyrus így kommentálta:

Nem egy Disney-báb vagyok, hanem egy ember. 

Az énekesnő azóta már több alkalommal is kiverte a biztosítékot polgárpukkasztó viselkedésével, de őt nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek, a lényeg, hogy elismerjék, jó hangja van: 

Amikor besétálok egy szobába, lehet, hogy az emberek azt gondolják rólam, hogy jól kipakoltam a melleim, de azt hiszem, az is az eszükbe jut, hogy milyen döbbenet hangom van, engem pedig csak ez érdekel

– nyilatkozta Miley Cyrus az Elle-nek.