Daniel Radcliffe a Who Do You Think You Are?  című angol családfakutatós műsor legutóbbi részének vendége volt, és bár az epizód még nem került adásba, a Daily Mirror már megírta, milyen családi titkokról vall benne a színész.

A színész dédapja tragikus történetét mesélte el a sorozatban, aki  42 éves korában  önkezűleg vetett véget életének, miután anyagilag tönkrement. 

Samuel Gershon, Daniel Radcliffe dédapja a Hatton Garden nevű ékszerbolt tulajdonosa volt, amit 1936-ban raboltak ki. A zsidó férfi hiába jelentette a bűncselekményt a rendőrségnek, nem hittek neki, azzal gyanúsították, hogy valójában nem is volt semmilyen betörés, Samuel Gershon saját maga tüntette el az ékszereket, hogy pénzt csalhasson ki a biztosítótól. 

A színész reménytelen helyzetbe került dédapja teljesen elszegényedett, végső elkeseredésében nem látott más kiutat a helyzetéből, csak azt, ha megöli magát. 

Minden, amiért ő és az apja dolgozott, tönkrement.Legszívesebben visszamennék az időben, és az mondanám neki, hogy bármin is megy keresztül, annyi mindent tud még adni az embereknek, akik körülötte vannak... Ők pedig ugyanúgy szeretik őt, mint azelőtt

- mondta a színész a műsorban, dédapjának címezve szavait. 

A Who Do You Think You Are?  készítőinek kutatásából kiderült, hogy a biztosítótársaság végül mégis fizetett Daniel Radcliffe családjának, de csak jóval a rablás után, miután Samuel Gershon megölte magát. A The Sun véleménye szerint a késleltetett, nehézkes kifizetés hátterében az angol rendőrségre akkoriban jellemző antiszemitizmusa állt, ami elsősorban a zsidó kereskedőknek szólt.

Who Do You Think You Are?  című sorozat egyik legdrámaibb pillanata,  amikor a színész könnyeivel küszködve felolvassa dédapja búcsúüzenetét. A Daniel Radcliffe-es epizódot július 22-én adják le Angliában.