Hurrá, klippremier!

után itt az ötödik videóklip Madonna nagyjából egy hónappal ezelőtt megjelent albumáról, a Madame X-ről. (És akkor még nem számítottunk két, hivatalos videóval nem rendelkező „promotional single”-t, az Eurovízión előadott Future-t és az I Rise című dalt.) Ennek a most frissen videóval ellátott dalnak a címe Batuka és egyrészt biztosan rekordot, másrészt valószínűleg mélypontot jelent Madonna karrierjében annak ellenére, hogy ez egy egész kreatív és izgalmas szám roppant szimpatikus mondanivalóval és a Zöld-foki Szigetek népzenéjével.

A rekord az, hogy az első videó április 17-én jelent meg, ez a mostani ötödik (ami, ha úgy vesszük, a hetedik) pedig június 19-én. Azaz az első és az ötödik klip között 3 hónap és két nap telt el, ami azt jelenti, hogy

Madonna még sosem adott ki 5 klipet ilyen gyorsan egymás után.

Néhány adat a fénykorból: a True Blue-nál (1986-87.) 11 hónap volt az első és az ötödik klip között, a Like a Prayernél (1989.) 9 hónap, a Ray of Lightnál (1998-99.) pedig 13 hónap. És az 1998-as Ray of Light óta, azaz 20 éve nem is fordult elő, hogy egy Madonna-albumhoz 5 videó készült volna.

Feltételezhetjük, hogy az előző klipet, amit Jonas Åkerlund sztárrendező készített egy nyilván megosztónak vélt témáról, elég nagy durranásnak szánhatták. Az, hogy néhány héttel később Madonna már új klipet ad ki, kicsit beismerésnek tűnik az énekesnő részéről: beismeri, hogy az előző eresztés mégse durrant akkorát, na de akkor inkább mutatok gyorsan valami mást, hátha majd ez. Madonna minden egyes klipje egy külön forradalomnak számított annak idején, ez a mostani videóözön nagyon plasztikusan figyelmeztet arra, hogy milyen messze van már ez a korszak.

Madonnára muszáj (volt) odafigyelni

Gyerekkoromban, a '80-as években Madonna-számokon nőttem fel. Persze, csomó minden más is szólt körülöttem, de én valamiért szinte csak a Madonnát hallottam meg. A '90-es években több tekintetben is kinyílt a világ, de mindennek a közepén számomra akkor is Madonna maradt, aki azonban az évtized jó részét relatív leszállóágban töltötte, hogy 1998-ban annál nagyobbat szóljon a visszatérése, és hogy az ezredfordulón a Music című számmal-albummal még egyszer meg tudja hódítani a világot.

Kb. ekkor, 2000-től volt, hogy egyre többször kezdtem hallani másoktól is azt, amit én kezdettől fogva gondoltam: hogy Madonnában nem csak az a jó, hogy jó a zenéje, hanem az is, hogy ilyen példátlanul népszerű. Nagyon sok mindenkinek sikerült már összerakni egy olyan minimalistán tökéletes diszkószámot, mint a Music, de Madonnán kívül senki nem tudott vele a No1-ig jutni a világ összes országában. Madonnában az volt a zseniális, hogy amikor ő azt mondta, hogy és akkor most jöjjenek össze az emberek és táncoljanak erre a dalra YEAH!, akkor tényleg összejöttek és táncoltak.

Amit Madonna mondott és csinált, arra régen muszáj volt odafigyelnie mindenkinek, és többek között pont ez volt benne a jó.

Népszerű=szar

A '80-as években, sőt egy ideig még a '90-esekben is az volt a hozzáállás, hogy a zene valami magasművészet, amit csak a kiváltságosok egy köre ért meg. Ebből az következik, hogy ami mindenkihez szól, ami népszerű, az következésképp csak egy kommersz szar lehet, egy produktum, egy termék, amit csak a megtévesztett, gondolkodásra képtelen tömegek vesznek meg. Népszerű előadóért rajongani annak idején önmagában ciki volt, függetlenül attól, hogy az adott előadó mit produkált. Mint önmagát akkoriban túlságosan komolyan vévő Madonna-rajongó, egészen biztosan állíthatom, hogy Madonna a népszerűsége ellenére kb. a Ray of Light korszakáig, azaz 1998-ig cikinek számított, legalábbis ott, ahol én megfordultam. Pontosabban: nem a népszerűsége ellenére volt ciki, hanem éppen amiatt.

25 évig kellett Madonnának a csúcson (vagy annak közelében) maradnia ahhoz, hogy a világ belássa, hogy jó zenét csinálni művészet, de jó zenét csinálni ÉS azzal a világot meghódítani még nagyobb művészet. Engem valószínűleg már gyerekkoromban is ez fogott meg ebben a produkcióban a fülbemászó zene mellett: hogy minden egyes új dalnál, minden egyes új videóklipnél, minden egyes új frizuránál úgy éreztem, hogy ez most egy Esemény, ez egy forradalom, most megváltozott a világ, és erre a pillanatra halálomig emlékezni fogok. Hát a halálomig nem tudom, mennyim van még hátra, mindenesetre most a 40-hez értem el, és egyelőre kristálytisztán emlékszem az összes ilyen pillanatra a '80-as és '90-es évekből. Madonnában nem csak az volt a jó, hogy ennyire jó volt, hanem az is, hogy mindennek, amit csinált, ekkora hordereje volt.

Ehhez képest a legutóbbi Madonna-klip különösebb visszhang nélkül elenyészett, és néhány hét után máris új videó van most helyette. Nem hiszem, hogy erre a mai napra életem végéig emlékezni fogok, pedig megint itt egy Madonna-klip.

Madonna mínusz népszerűség

Szóval egy ideje már elérhető-hallgatható az új Madonna album, a Madame X, és ha Madonnáról van szó, igenis fontos kérdés a népszerűség. A népszerűséget pedig slágerlistával lehet objektíve mérni, és ezek a slágerlisták a Madonna-albumok történetében először azt mutatják, hogy az eddig megpromózott dalokból egyik sem ért el kimutatható népszerűséget (azon kívül, hogy a Medellín egy hétig a 87. helyen volt a briteknél). Madonnát nem hallgatják számottevő mennyiségben a streaming-csatornákon, és a zenejét nem játsszák a rádiók. Madonna egy egyre szűkülő rajongói rétegen kívül már senkit nem érdekel.

A legutóbbi próbálkozás, a God Control című dal témája a fegyverek betiltása volt Amerikában, ami már csak azért is szerencsétlen választás, mert a téma Madonna nem amerikai rajongóinak kapásból érdektelen. Még nagyobb problem, hogy biztosra vehető, hogy Madonna amerikai rajongóinak a 100%-a baloldali, hiszen Madonna rengetegszer kiállt emellett az oldal mellett. Emiatt nehéz elképzelni, hogy lenne olyan Madonna-rajongó, akit még meg kéne győzni arról, hogy a fegyvereket jobb lenne letenni, szóval a popkirálynő kizárólag azoknak prédikált, akik úgyis egyetértenek vele. Mások meg oda se figyeltek.

Az persze hatalmas menőség lett volna, ha Madonna ezzel a számmal az amerikai slágerlista csúcsáig tudott volna vinni egy fegyverek ellen tiltakozó dalt, de maga Madonna sem gondolhatta, hogy erre van még esélye. Így viszont, hogy tudjuk, hogy ez a szám kizárólag a Madonna-rajongóknak szól, a God Control nem több, mint egy nemrossz szám, kínosan béna szöveggel. Amikor Michael Moore a Kóla, puska, sültkrumpli című filmet megcsinálta 2002-ben ugyanebben a témában, akkor az szólt akkorát, hogy muszáj volt mindenkinek felfigyelni. Madonna 2019-ben a közelébe se került ennek.

Mit mondana erre Madonna?

A fentiekre Madonna (és a Madonna-rajongók) válasza nyilván az lenne, hogy neki senki ne próbálja megmondani, hogy ő mit tegyen és mit ne, ő attól Madonna, hogy öntörvényű, és azt csinál, amit akar. Madonna még talán be is szólna, mint ahogy a New York Times újságírójának is elég durván beszólt pár hete az Instagramon – egy róla szóló cikk miatt megint azzal jött, hogy úgy érzi, mintha megerőszakolták volna. Ha kedve tartja, Madonna a lőfegyverekről énekel, ha az jut eszébe, kiad 3 hónap alatt 5 videóklipet, és akkor mi van, ki tiltja meg neki?! Madonna ilyen szempontból valóban tényleg még mindig a régi, klasszikus önmaga, mert szemlátomást szembemegy a konvenciókkal, jelenleg például a videóklip-kiadás azon hagyományaival, amik részben pont az ő korai munkássága révén rögzültek úgy, ahogy.

A világ viszont már nem úgy viszonyul Madonnához, mint régen, és egyre zavaróbb, hogy Madonna munkásságában semmi nyoma annak, hogy ezt az elég radikális változást észrevette volna.