Két hónappal ezelőtt a modell bőröndökkel megpakolva költözött el Bradley Coopertől, később azonban sikerült megegyezniük közös kislányuk elhelyezését illetően. Mivel fele-fele arányban kívánnak részt venni a nevelésben, így hol a modell, hol a színész vigyáz a kétéves Lea De Seine-re.

A gyerekfelügyeletet Irina Shyak kezdte, most azonban úgy tűnik, apuka van soron, a modellnek pedig jutott ideje arra, hogy egy kicsit magával is foglalkozzon. Bár nem tudni, mennyi időt tölt el a kicsi egyhuzamban egyik szülőjénél, az biztos, hogy Shayk sokat tornázik még akkor is, ha Lea De Seine mellette van.

Az Instagramra posztolt fotója alapján ugyanis nem sokat lustálkodhat. Tökéletes kockahasat villantott, és Gigi Hadidékhoz hasonlóan egy deka felesleg sincs rajta.

Bár bizonyosan akadnak nehezebb napjai a szakítás miatt, úgy fest, elég jól érzi magát a bőrében, és képes új életet kezdeni Bradley Cooper nélkül.