Az üzletember korábban gerincbetegsége miatt vonult vissza. Most egy Facebook-posztban jelentette be, hogy komoly csigolya sérülése megkeserítette az életét, évek óta fájdalomcsillapítókkal éli mindennapjait, és kemény küzdelem áll mögötte. Most 30 év után bevállalt egy komoly műtétet, ami ha sikeres lesz, újult erővel és lelkesedéssel térhet vissza a színpadra.
Aktív edző koromban 20 év alatt 11 ezer aerobik órát és fellépést tartottam meg, több mint 20 filmet és 500 tévétornát forgattam. Ebből építettem fel az életem, családom, egzisztenciám, vállalkozásom. Ennek kemény ára az volt, hogy 29 éve szedek fájdalomcsillapítót minden nap. Az egészségetekért harcoltam, harcolok, de a derékfájás az elmúlt 10 évben egyre fokozódott és a szenvedés a napjaim része lett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy két éve visszavonultam a fellépésektől, mert nem hagyhattam, hogy a kín befolyásolja a személyiségem. Így is sokszor bántottam szavakkal másokat, akiket nem kellett volna. Hiányoztok, hiányzik a zene, a mozgás, a vidám tömeg. Rádöbbentem, hogy nem adhatom fel. Fáradhatatlanul küzdenem kell tovább! Annyi embernek tudok és akarok még segíteni. Ha 29 évig tudtam törött gerinccel menni előre, meg kell tennem a következő lépést és a héten megműttetem a csigolyám. Ebben segít nekem Dr Jakab Gábor – az egykor a gerincemet műtő főorvos fia - és a legjobb szakemberek az Országos Gerincgyógyászati Központban. Kaptam egy lehetőséget, hogy újra a mosolygós Norbi legyek. Bár a Fitbalance-on nem leszek ott hétvégén, de Réka mindenkit dupla Alakreform órával kárpótol. Mellékelem a mostani MR felvételem. Hiányoztok, elindulok, visszatérek!
- írta oldalán Schobert, ahol egy fotót is megosztott sérült csigolyájáról.