horoszkóp
GettyImages-533589002

Britney Spears talált egy menő jógastúdiót, ezért gyorsan szélesre tárta a lábait

2019.10.09. 10:58 Módosítva: 2019.10.09. 11:04

Mióta Britney Spears édesapja betegeskedni kezdett, és az énekesnő rájött, hogy égető szüksége van egy kis énidőre, alig lehet róla hallani - és ennek már több hónapja. Néha feltűnik egy vörös szőnyeges filmbemutatón a barátjával, de többnyire csak az Insta-oldalán kommunikál a rajongóival, ott viszont elég rendszeresen. Most például éppen azt mutatta meg követőinek, mi az eredménye az állandó jógázásának. 

Azzal ő is tisztában van, hogy már ezer éve nem állt a színpadra, kicsit aggódik is, hogy rajongói elfeledkeztek róla, ezért nemrég egy olyan bejegyzést tett közzé Insta-oldalán, melyben képek segítségével emlékezteti a rajongóit arra, milyen volt, amikor még a színpadon szórakoztatta a közönségét. Most azonban azt mutatta meg, milyen menő kis jógastúdiót talált, és milyen szélesre tudja tárni a lábait. 

Pedig ahogy az a bejegyzésből kiderült, Britney Spears már ráunt a jógára, helyette inkább táncol és kardiózik, de az edzések után sosem maradhat el a nyújtás. 

Na de vajon mikor viszi már az útja egy hangstúdió felé?