A Media1 szépen összeszedte, hogy a tévéből, vagy egyéb médiumból ismert emberek számára nem tekinthető sikeresnek a 2019-es önkormányzati választás, ugyanis Berkin és Puzséron kívül, Klausmann Viktor és Rékasi Károly is lecsúszott a politikai karrierről. Úgy fest az országos ismertség nem feltétlenül elég a politizáláshoz. 

A főpolgármesteri címért folytatott hajszában Puzsér Róbert és Berki Krisztián is letette a magáét, azonban a győzelemhez ez kevés volt, az agresszív verbális megnyilatkozásai ellenére a kritikus 30.843 szavazatot tudott összeszedni a fővárosiaktól, míg Berki 4.041 voksot kapott.

Aki egyébként azóta gratulált is, pontosabban "gartulált" Karácsony Gergelynek.

Budapesten túl is akadtak ismert szereplők, akik politikai babérokra akartak törni, például Rékasi Károly Soroksáron indult, ahol 19,46 százalékos (208 szavazatával) a 3. helyen végzett. Klausmann Viktor, az egykori Szerencsekerék házigazdája sem elégedett meg a tévés múltjával, politikai jövőt vizionált magának, de a szavazók úgy határoztak, hogy jobb, ha megmarad a kaptafánál, így ez a karrierálom utópia marad. Majdnem 100 százalékos feldolgozottságnál  43,22 százalékot tudhatott a magáénak, ami kevésnek bizonyult a győzelemhez. Dömsödi Gábor pedig sokadszorra maradt alul a polgármesteri címért folytatott harcban.  

Nem mellesleg, egy másik választás is lezajlott tegnap este. A Loves Island győztesei is megvannak: Zsófi és Tícián nyerték a love-showt.