Új nap virradt, a világ pedig tele van érdekesebbnél-érdekesebb történésekkel. Lapszemlénket két keserű sztorival kezdjük: Terry Black gyermekeinek sorsa, úgy tűnik, nem fordul jobbra, közel 4000 eurót kellene kifizetniük apjuk hamvasztásáért, illetve újabb számlák, tartozások és hitelek kerültek elő. Mindeközben Csuja Imre kollégái arról beszéltek, hogy a színész tartja magát, még akkor is, ha a színpadon gyermeke elvesztéséről kell beszélnie. Végül pedig Várkonyi Andrea arról mesélt, hogy szívesen belemenne egy komoly kapcsolatba. 

Az ACnews és a Blikk is Black gyermekeinek sorsáról írt. A 18 éves Dani és 15 éves testvére, Fanni nincsenek könnyű helyzetben, bár az előadóművész egyik barátja segíti őket, egyre komolyabb anyagi gondokkal kell szembenézniük.

Ahogy Terry papírjait átnéztük, sajnos kiderült, összesen nagyjából százezer euróra, azaz mintegy 33 millió forintra rúgnak a mindenféle tartozások

– magyarázta a Blikknek Black barátja, a gyerekek jelenlegi gyámja, Árvai Mónika. Egyelőre arra jutottak, hogy le kell mondaniuk az örökségről, így a tartozások már nem szakadnának a nyakukba, azonban 4000 eurót (1,3 millió forintot) így is össze kell szedniük ahhoz, hogy a nevelőapjukat a végakarata szerint temettethessék el

Még iskolába járok, így nem vagyok keresőképes, ezért szükséges a gyámsági felügyelet, de két hete nagykorú lettem, ezért lemondhattam az örökségről, ami valójában egy hatalmas adósság. Apura nem haragszunk, de nem tudtuk, hogy ilyen nagy bajban vagyunk

– mondta a Blikknek Black fia.

A Bors arról értekezett, hogy Csuja Imre fia halála óta minden napját a színpadon tölti. A napilap rákérdezett a kollégáinál, hogy látják, miként viseli a tragédiát. A színésztársak szerint velük sem beszél, kedves, de távolságtartó a tragédia óta. A cikkből kiderül, hogy az Örkény Színházban minden darabnál egy szereposztás létezik, így esély sem volt rá, hogy beugorjon valaki Csuja helyett. A színész most egy orosz darabban, csernobili túlélőként mesél lánya elvesztéséről. 

Őszintén szólva, mi is a kezünket tördelve, gombóccal a torkunkban nézzük őt a drámaibbnál drámaibb szerepeiben, ugyanis pont olyan darabokban játszik, ahol a halál rendre felüti a fejét. A Secondhandben ráadásul övé a legmegrázóbb pillanat, amikor gyermeke elvesztéséről mesél…

– mondta a Borsnak egy színészkollégája. 

Várkonyi Andrea a Life Tv-nél folytatja munkáját, a Ripost visszatérésével kapcsolatban kereste meg, de a műsorvezetőnő egyéb dolgokról is szívesen beszélt. 

(...) Sokan azt kérdezik, hogy készen állok-e már egy párkapcsolatra. Nos, ez olyan dolog, hogy néha az ember azt hiszi, nem áll még készen, aztán váratlanul bejön valaki azon a bizonyos ajtón és minden megváltozik… És van, hogy várod, és mégsem jön. Talán ez nem is a „készenálláson” múlik. Jelenleg nincs párkapcsolatom, egyedül vagyok. Nem akarok rossz kapcsolatot, de félig jót sem. Egy nagyon jót viszont már szeretnék. Türelmes vagyok ezen a téren. (...) Ismerkedtem, és ismerkedem is férfiakkal. Aztán az ember a találkozók különböző stádiumában eldönti, hogy akar-e további beszélgetéseket, vagy nem

- mondta a lapnak, majd azt is elárulta, hogy volt párjával, Bochkor Gáborral jó viszonyt ápol.