Demcsak Zsuzsa 18

Demcsák Zsuzsa férje hamarosan visszatér, de kevesen számíthatnak esküvői meghívóra

2019.10.30. 12:39

Már közel egy hónapja annak, hogy Demcsák Zsuzsa férje, Krishan visszautazott Indiába. A férfi azokért a papírokért tért vissza szülőhazájába, amelyek bizonyítják, hogy nőtlen, így végre Magyarországon is házasságra léphet Demcsák Zsuzsával.

A Ripost információi szerint Krishan már kézhez kapta a szükséges iratokat, ám egy kicsit tovább marad Indiában, ugyanis elvállalt egy színházi munkát, ennek pedig szeretne eleget tenni.

A lapnak Demcsák Zsuzsa egyik ismerőse nyilatkozott, aki elmondta, hogy a szerelmesek hamarosan újra együtt lehetnek, ám az esküvőre nem mindenki kap meghívót.

Zsuzsa nagyon izgatott, mert Krishan egy héten belül, de legkésőbb jövő hét végéig visszatér hozzá és a gyerekekhez, és onnantól kezdve nincsen akadálya az esküvőnek sem. Úgy tudom, már megvannak a szükséges papírok, ezeket hozza is magával, így rövid időn belül meg is tartják majd a menyegzőt. Mivel Zsuzsa továbbra is tartja magát ahhoz, hogy kicsi, meghitt esküvőt szeretnének tartani Krishannal, így biztosan senki nem sértődik meg, ha nem kap meghívót

– mondta a lapnak Demcsák Zsuzsa ismerőse.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Demcsák Zsuzsa férje hamarosan visszatér, de kevesen számíthatnak esküvői meghívóra

A szükséges papírok már megvannak a házasságkötéshez, de a műsorvezető meghitt menyegzőre vágyik.

19 · Oct 30, 2019 12:39pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments