horoszkóp
IMG 4218

Jakupcsek Gabriella mélyen etikátlannak tartja egykori műsorát

2019.10.31. 08:21 Módosítva: 2019.10.31. 08:25

Biztosan sokan emlékeznek még az Igazság ára című műsorra. Ha nem, akkor egy íme egy kis gyorstalpaló: mint egyfajta vetélkedőben, a vendégek egyre nagyobb összegű nyereményért játszottak, azonban nem lexikális tudásukon, van a szerencsén múlt a győzelem, hanem hogy meddig hajlandóak elmenni a személyüket érintő kínos kérdések megválaszolásának terén. A szóban forgó műsor háziasszonya Jakupcsek Gabriella volt, aki elmondása szerint gyakran felállt volna, hogy ott hagyja az egészet, de a szerződése ezt nem engedte meg.

A műsorvezető Kadarkai Endre vendége volt az Egyszóval című műsorban, ahol szokásos módon 12 kérdést kapott, és mindegyikre felelt is. Elmondta többek között, hogy volt olyan műsora, amelyet szíve szerint ott hagyott volna, de a szerződése kötelezte, hogy végigcsinálja - szúrta ki a Blikk.

Jakupcsek Gabriellát megviselte, hogy kínos helyzetbe hozta a versenyzőket, elmondása szerint pedig az esetek 90%-ában ő is hasonlóan érezte magát a vele szemben ülővel, mert a szerkesztők őt is gyakran átverték.

Az volt az elv, hogy amiről én nem tudok, arra én is úgy fogok reagálni, ahogy a vendég. Ilyen helyzetbe hozni egy műsorvezetőt... Mélyen etikátlan volt az egész műsor, ahogy velem bántak, és ahogy nekem kellett bánnom utasításszerűen a vendéggel. (...) Ott én többször kikértem magamnak, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Az a legalja volt azt hiszem, a bulvár televízió szerkesztésnek

– mesélte Jakupcsek Gabriella, majd arra is kitért, hogy pályája során neki is volt #metoo-s tapasztalata, ám humorral mindig sikerült leszerelnie férfi kollégáit, akik többet akartak tőle puszta szakmai viszonynál.