horoszkóp

Eltemették Terry Blacket, aki már tavaly megírta búcsúleveleit szeretteinek

2019.11.05. 08:24 Módosítva: 2019.11.05. 08:27

A Krisztus Keresztje Keresztény Egyház Szentháromság Ókatolikus kápolnában vettek végső búcsút Terry Blacktől, írja a Blikk. Az elhunytat egy hattagú cigányzenekar is elbúcsúztatta, örökbefogadott lánya, Bangó Marika pedig énekkel kísérte az együttest. Az előadóművész korábban rögzített hangüzenetét is lejátszották a szertartáson, melyben még tréfálkozott is. 

A búcsúra Terry Black nagyobbik örökbe fogadott fia, Dani vitte be az urnát a kápolnába, ahol az oltárra helyezték. Ezután játszották le Terry Black korábban rögzített szavait.

Nagyon vágytam a gyerekekre, akik nem azért kellenek az embernek, hogy majd idős korában átsegítsék a bajon, vagy a piacon vigyék helyette a szatyrot. A gyerekeknek igyekeztem mindent átadni, a jót és a szépet, nem tudom, mennyire sikerült. Az biztos, hogy Dani nem nagyon tart rendet a szobájában, de nem baj, majd ha megnő, lesz takarítónője

- mondta a férfi a felvételen.

Árvai Mónika, akit a gyerekek, a 14 éves Fanni és a 18 éves Dani gyámjának neveztek ki, elmondta a Blikknek, hogy az előadóművész már egy évvel ezelőtt írt búcsúlevelet szeretteinek, hogy így köszönjön el tőlük. A híresség azt mondta, csak a gyerekei 20. születésnapját szerette volna megélni. 

Készült a temetésére, egy évvel ezelőtt a családtagnak tekintett barátaihoz és a gyerekeihez levelet írt, hogy így búcsúzzon tőlük. Nem bírtam sírás nélkül, amikor elmondta saját szavaival, hogy addig szeretne élni, amíg Dani és Fanni húszévesek nem lesznek. Majdnem sikerült neki, de sajnos túl korán hagyta őket árván

- nyilatkozta Árvai Mónika a Blikknek.