horoszkóp
vajna timi.png

Élő adásban zokogott Vajna Tímea, elárverezik Andy Vajna személyes tárgyait

2019.11.05. 12:48 Módosítva: 2019.11.05. 22:04

A Mokka vendége volt Vajna Tímea, akit azért hívtak meg a műsorba, hogy arról az aukcióról meséljen, melyen Andy Vajna személyes és filmjeihez kötődő tárgyait árverezik el. Az örökösnő alig tudott válaszolni a műsorvezetők kérdéseire, annyira elérzékenyült, amikor férjéről beszélt, hogy szinte meg sem bírt szólalni a zokogástól. A felajánlott holmikból befolyó pénzösszeg egy részét egyébként jótékonysági célra fordítják.

Az a baj, hogy még nem vagyok túl rajta, de szeretném, ha az aukcióval tudnánk segíteni, mert a bevételnek egy részét jótékonysági célra fogjuk fordítani Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszívközpontnak 

- mondta Vajna Tímea könnyeivel küszködve. 

December 7-én kerülnek kalapács alá a tárgyak, 200-nál is több tételről van szó, melyek között nemcsak Andy Vajna filmjeihez kötődő relikviákat találhatunk, hanem műalkotásokat is, például egy Munkácsy-festményt. 

Az Andy Vajna nevéhez fűződő tárgyak a Nagyházi Galéria és Aukciósházban már az aukció előtt megtekinthetőek, és az esemény után még 10 napig is megnézhetik az érdeklődők. 

Amikor Istenes László megkérdezte Vajna Tímeától, hogy mi alapján válogatta ki az aukcióra kerülő tárgyak listáját, az örökösnő azt válaszolta:

Andy súgott, tudtam, hogy ő miket szerez. 

Így kerültek a megvásárolható tételek közé  a Rambo-filmekben használt kések is, melyeket még a Mokka stúdiójába is elvitt Vajna Tímea, aki az aukciókra albumokat is vinni fog, hogy a betérők betekintést nyerhessenek Andy Vajna fiatal éveibe is. 

A műsorban a tárgyak becsült értékéről is kérdezték az aukció vezetőjét, akit szintén meghívtak. A szakértő konkrét, de még körülbelüli összeget sem mondott, csak annyit, hogy előreláthatóan nagyon jól fog sikerülni az akció. 

Vajna Tímeát szemmel láthatóan a mai napig nagyon megviseli férje halála, mint elmondta, a barátai, macskái, szülei segítik őt át a nehéz napokon. 

Úgy érzem, beleragadtam a gyászba, és nincs ami picit túllendít rajta. Ha kimegyek Amerikába, biztos jobb lesz. (...) Annyira magányosnak érzem magam, és nem tudok senkihez sem fordulni segítségért, úgy érzem, mindenki csak valamit akar

- nyilatkozta elcsukló hangon Vajna Tímea, aki senkire sem tud támaszkodni.