Kárpáti Rebeka és Völgyi Dániel augusztusban döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. A szakítás híre sokakat meglepett, hiszen a focista tavaly nyáron jegyezte el a műsorvezetőt, akivel már a házasságon és a gyermekvállaláson gondolkoztak. Kárpáti Rebeka nemrégiben megszólalt az ügyben, és elmondta, hogy nem egy harmadik fél miatt váltak külön.

Völgyi Dániel egészen eddig nem beszélt a szakításról, most azonban megtörte a csöndet. A focista a Blikknek mondta el, mennyire megviselte a dolog. Hosszú időre volt szüksége, hogy feldolgozza magában a történteket.

Én hosszadalmasan meggyászoltam ezt a kapcsolatot. Köztünk ugye már házasságról is szó volt, aztán erre az egészre jött egy komoly magánéleti probléma, ami még nehezebbé tette a 2019-es évem. (...) Nem egyszerű, de erős vagyok, és minden energiámmal a főállásomra összpontosítok. Mint bárki más, én is ismerkedem, de semmit nem akarok elkapkodni. Nagyon szeretnék egy olyan nőt találni, aki jóban-rosszban mellettem van, és gyereket szül nekem. Úgy érzem, mostanra megértem erre a feladatra. Remélem, az én életemben is mihamarabb eljönnek ezek a pozitív dolgok

– mondta a lapnak a focista.