horoszkóp
X sajttáj 141119 Szabó Gábor 137

Bagdi Enikő szülei nem osztoznak az örömben

2019.11.17. 13:28

Bagdi Enikő már a válogatón is lenyűgözte a zsűritagokat. A 19 éves lány végül minden akadályt legyőzött, és az első élő showban szombat este bizonyított: a nézők szavazatai alapján továbbjutott, megelőzve például Anti bácsit és Huszár Alettát. Azonban nem csak a műsor alatt érték kemény megpróbáltatások. Bagdi Enikővel az X-Faktor rendhagyó sajtótájékoztatóján beszélgettünk.

Nemrégiben még a csibeburgereknek énekeltél, most pedig mindjárt élő show. Milyen érzés itt lenni?

Egyelőre fura, még nem fogtam fel. Most, amikor kiálltam a színpadra, és kis ízelítőt adtunk a dalokból, akkor ráeszméltem.

A kollégák hogyan fogadták a sikereidet?

Nagyon szurkolnak nekem, meg állandóan kérdezik, hogy hol lehet jegyet venni. Már inkább az a baj, hogy az egyik műszakvezető szólt nekem, hogy tök jó, hogy itt vagyok, csak nincs, aki dolgozzon.

Sikerült már jobban feloldódnod?

Magában a társaságban igen, a színpadon még nem. Még egyhelyben állni sem tudok normálisan, úgyhogy ezt majd még gyakorlom otthon a tükörben.

Milyen Dallos Bogival dolgozni?

Sokkal jobb, mint hittem volna. Azt hittem, hogy nem fog velünk annyit foglalkozni, mert ő már egy befutott énekes. Aztán meglepődtem, hogy mégsem, mert nagyjából velünk egyidős, és megért minket. Tényleg olyan, mintha egy barátnőm lenne a régmúltból.

Ezek szerint sokat törődik veletek.

Volt a székes feladat a tévében, és azon szoktak általában a legjobban meglepődni a nézők, hogy miért nem őt vagy őt juttatták tovább. Akkor Bogi felhívott engem, és kérdezte, hogy hogy vagyok, ugye nem olvasom a kommenteket.

A családtagok mit szóltak ahhoz, hogy ott leszel az élő showban?

Meglepődtek. Nekik nem is meséltem ezt az egészet, csak mikor már biztos lett. A mamámnak nem mertem elmondani. Mikor kiderült, hogy bejutok az élő showba, akkor hívtam fel. Mindenki drukkol nekem, távoli rokonok is megtaláltak.

Akkor az X-Faktor összehozta a családot?

Igen, de a belső családi körrel nem tartom a kapcsolatot. Tavaly szeptember végén el is költöztem otthonról, csak a testvéremmel vagyok kontaktban.

Milyen érzések vannak benned a szombattal kapcsolatban?

Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg itt vagyok. Adásról adásra mindig meglepődtem, és szerintem ez most sem lesz másképpen. Feszegetem a határaimat.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Bagdi Enikő szülei nem osztoznak az örömben

Az X-Faktor továbbjutó versenyzője 18 évesen elköltözött otthonról, és nem nézett vissza, csak akkor hívta fel nagymamáját, amikor az élő műsorba került.

50 · Nov 17, 2019 01:28pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments