Meglepő titkot árult el magáról Vasvári Vivien. Az üzletasszony Peller Mariann vendége volt a Lélekközösség című műsorban, ahol elmesélte, tizenéves elképesztően féltékeny volt.

Vasvári elmondása szerint odahaza látott dolgokat, amelyek miatt nem tudott igazán megbízni a férfiakban. Emellett önbizalomhiánnyal is küzdött például a fogszabályzója miatt, szerinte ebből adódhatott, hogy nagyon felkavarta, amikor a párjával más lányok próbáltak flörtölni.

Mindig a legjobb fiújaim voltam. Mindig jól néztek ki, focisták meg modellek. De mégse volt bennem ez a nagy önbizalom, amúgy most sincs nagy önbizalmam. És hát én régebben olyan dolgokat csináltam... nagyon durva. Elkezdett egy csaj flörtölni a párommal, én meg odamentem, és úgy megcibáltam a csajt, hogy kábé kórházba lehetett volna küldeni

– mesélte most már nevetve az üzletasszony, majd hozzátette:

Már megtanultam kezelni ezeket a dolgokat. Főleg azért is, mert egyrészt most már nő vagyok, felnőttem, és azt gondolom, hogy most már sokkal érettebb is vagyok. És hát ott van a két gyerekem, tehát nem süllyedhetek ilyen szintre, mint anno tizenakárhány évesen

– mondta Vasvári, aki nem sokkal később Solti Ádámot is kiosztotta, amiért olyankor is megbámul más nőket, amikor a felesége mellette sétál.