Habár mellékszerepben, de Bodrogi Gyula is szerepel a Seveled című romantikus vígjátékban, melynek sajtóbemutatóján találkoztunk a színészóriással. A 85 éves színész energikusságát, mint mondja, annak köszönheti, hogy megkérte a Jóistent, hadd élhessen addig, míg meg nem hal, Isten pedig megpróbálja ezt elintézni neki. Interjúnkból kiderül, mit gondol a szakma felhígulásáról, és az is, mennyire válogatós a szerepek terén. 

December 5-én mutatják be Orosz Dénes új vígjátékát, a Seveledet. Látta már a filmet?

Még nem volt szerencsém, talán emiatt nem is izgulok a bemutató miatt. Ez egy ügyesen megírt, jó humorú, romantikus vígjáték. Biztos vagyok benne, hogy sikerül átadni a vásznon, amit a rendező megálmodott.

A rutin miatt nem izgul?

Lehet, nem tudom. A filmnél úgy van az ember, hogy ha az már egyszer kész, azon már nem lehet változtatni.

Szokott azon gondolkodni, hogy mennyire fog tetszeni az éppen aktuális filmje vagy színdarabja a nézőknek?

Az az igazság, hogy semennyire nem gondolkodom ezen. Akár film, akár színház, a nézőkért van. Ha nem nekik, akkor jobb, ha el sem készül. Ez egy ilyen szakma, ahogy a vendéglőben sem a saját maguk kedvéért főznek a szakácsok, hanem a vendégekéért.

Kritikusnak tartja a magyar közönséget?

Egyenként olyan hülye, mint én, de közösen zsenik. Ha egy film egy helyen megbukik, akkor az sorozatosan mindenhol máshol is megbukik. Sokan mondják, hogy 4-500 ember nem tud pontos ítéletet mondani, hogy a közönség buta ehhez, de szerintem ez nem igaz. Ha együtt vannak, nagyon is precízen értékelnek.

Több mint 60 éve színész. Más szempontokat tart ma fontosnak, mielőtt elvállalna egy szerepet?

Velem még szinte alig-alig történt meg, hogy ne vállaltam volna el egy szerepet. Egyszer visszautasítottam egy filmszerepet, de abból nem is lett film.

Biztos azért, mert ön visszautasította.

Nem azért (nevet – a szerk). Lehet, hogy senki más sem vállalta el. Valamilyen agybeteg dolog volt, sok mindent nem is értettem benne, vissza kellett kérdeznem, hogy akkor most ez mi, az mi. Amikor elolvasom a forgatókönyvet, és megjelenik valami előttem, akkor azt meg lehet csinálni. Ha nem jelenik meg semmi, akkor nem foglalkozom vele, lehet más jobban boldogul vele. Nem vagyok válogatós, az a lényeg, hogy amire azt mondom, hogy igen, jól meg tudjam csinálni. Ez az én dolgom, a többi a közönségéé.

Ha választani kéne, a színházat vagy a filmezést szereti jobban?

Ilyen nincs. Önmagán belül vannak jobb és rosszabb filmek, és jobb és rosszabb színdarabok, a kettőt nem lehet összehasonlítani. A színházhoz két dolgot kell: színész és közönség. A film az más, az rendező nélkül nincs, viszont nem kell hozzá feltétlenül közönség, akkor is elkészül, ha senki nem nézi meg. Ha a moziteremben csak egerek vannak, akkor az egerek nézik meg.

Önnek melyik volt a kedvenc része a Seveled forgatásáról?

Olyan picike szerepem van, hogy ha a néző leejti a műsorfüzetet vetítés alatt, mire felveszi, én már nem is vagyok a képernyőn. Ez persze csak poén. Az egész forgatás nagyon jó hangulatban telt, a jeleneteimben Cserhalmi Györggyel szerepelek, sokat nevettünk a felvételek alatt.

Hallott már Lengyel Tamás álláskereső applikációjáról, a Szabadszínészől, melynek egyik célja, hogy megkönnyítse a színészek és a rendezők dolgát is, segíti, hogy jobban megismerje egymást a két fél?

Nem. Az én kezdő koromban még mindenki ismert mindenkit. Ha a rendező valakit el akart hívni egy szerepre, egyszerűen azt mondta a kiszemeltjének, hogy gyere szerepelni. Inkább azt kéne kitalálni, hogy ne legyen 600 színésziskola. Amikor én jártam főiskolára, 45-en kezdtük, és abból 10-12-en végeztünk. Most évente 7 millió 500 ezer színész van. Jóindulatú dolog, amiről most kérdezett, de tudatlanságból ered. Valahol megállt a folytonosság a szakmában utánunk pár évvel, már nincsenek olyan nagy alakok, akikre a fiatalabb színészek is felnéznek.

Ezt úgy értsem, hogy maga szerint nagyon felhígult a szakma?

Rettenetesen, és nincs semmi kötelező alaptudnivaló a tanulóknak. Azelőtt, ha valaki valami érdekeset csinált a színházban, felfigyeltek rá a film- és tévérendezők, akik rendszeresen megnézték az új darabokat. Ez már egy kiválasztás volt, azok közül a színészek közül pedig, akik a tévébe kerültek, a nézők tovább rostálták ki, hogy ki érdekli őket. Ilyen volt Dankó Pista, Garas Dezső, Darvas Iván... Aki ma bekerül egy sorozatba, 1-2 napért kap pár fillért, de a sok fillér végül összeadódik, és mégsem kell éhen halnia. Valahol leromlott ez az egész, pláne, amikor jött Sica (olasz színész, rendező) és az utcáról választott színészeket. Jött a nagy hír, hogy az amatőrök átvették a szerepeket. Az volt a cél, hogy jól látszódjon a filmekben, amatőrök játszanak, nem színészek, aztán ezt elnevezték neorealista szereplésnek. Ilyen ma már mindenütt van, sok helyzetben leértékelődött a szakma, néha a rossz színészt választják ki, az meg 20 fillérért is játszani fog.