Azt már a szombati élő show-ban is bejelentette Puskás Peti, hogy megjelent az új kislemeze, akkor azonban még nem beszélt arról, hogy a legújabb dalában Dallos Bogi is besegített - ezt az információt Insta-oldalán árulta el.  Sőt, az énekes abban is bízik, hogy nem a mostani daluk az első és az utolsó, melyet együtt készítettek el. 

Diaz barátommal 7 év után , Bogival pedig először írtunk együtt dalt, remélem nem az utolsót

- írta közösségi oldalán az énekes. 

Az X-Faktor két mentora, akik néhány hete vállalták fel kapcsolatukat, nemcsak együtt zenélnek, de táncolnak is, amit szerencsére meg is örökítettek, és Puskás Peti ezt is feltöltötte Insta-oldalára. 

 A dalhoz készült klipet pedig itt tekintheti meg.