MG 0757

Jáksó László szerint Sebestyén Balázs szerepet játszik, és a műsora is unalmas

2020.01.15. 08:21

Jáksó László és Sebestyén Balázs évek óta ismerik egymást, dolgoztak már ugyanannál a tévénél és rádiónál is, és eddig úgy tűnt, nincs közöttük ellentét. Jáksó azonban a minap elmondta, hogy szerinte egykori kollégája csak eljátszik egy szerepet, ami pedig magát a műsorát illeti, szerinte ideje múlt és unalmas.

Aki egy kicsit is ismeri őt személyesen, pontosan tudja, mekkora távolság van a kommunikált énje és a valódi között. Ilyen értelemben miért ne froclizhatnám? Pontosan tudom, hogy őt ez hogy érinti, és ez engem mulattat. (...) Amikor a Class FM-en együtt dolgoztunk, akkor szerintem még csak kicsit utálták egymást, és én ennek a tanúja voltam. Lehet, azóta megbékéltek, de sokkal inkább azt gondolom, ezt csak eljátsszák. Egyedül Rákóczi ér ott valamit. Szerintem kamuznak arról, hogy reggelenként lazán, vidáman beszélgetnek, és megbűvölten hallgatják Balázs elméleteit

– mondta Jáksó László a Blikknek.

A műsorvezető szerint a műsor alapszerkezete már nem állja meg a helyét. A műfajt anno Bochkor Gábor és Boros Lajos vezette be, és nagy népszerűségnek örvendett. Jáksó szerint unalmassá volt a forgatókönyv, miszerint két vagy több műsorvezető órákon át viccelődik egymással, és ő maga inkább elalváshoz hallgatná.

Ha felvenném, esténként sokat segítene az elalvásban. Egy félig-meddig haveri társaság ül és néha nagy nehezen beereszt valakit ebbe a környezetbe, aki egyfajta kegyként élheti meg, hogy hajlandóak vele dumálni... Ez baromság!

– jegyezte meg.

Sebestyén Balázsnak nem ez az első összetűzése a rádiózás kapcsán. Nemrégiben Zámbó Krisztián szólt be neki, Friderikusz Sándor pedig időről-időre kirúgatná a műsorvezetőt.