Demcsák Zsuzsa párja, Krishan nyilvános jógaórát és ehhez kapcsolódó előadást tartott tegnap, amire a férfi nagyon készült, közösségi oldalán is hirdette első magyarországi előadását, melyre egy jegy 6 ezer forintba került, írja a Bors. Az esemény azonban mégsem úgy alakult, ahogy szerette volna:

mindössze hárman vettek rá jegyet, abból egy el sem jött, a másik két személy pedig újságíró volt. 

Krishan hagyományos indiai ruhában, Demcsák Zsuzsával az oldalán érkezett az előadására, majd mikor meglátták, milyen kevesen jöttek el az eseményre, egy időre kivonultak a teremből. Végül érkezett két vendég, nagy késéssel: L. L. Junior, valamint Demcsák Zsuzsa fogadott fia. A műsorvezetőnő és Krishan végül mégis visszatértek a terembe, és azt mondták a 2 újságírónak, majd később megtartják az elmaradt előadást. 

A Bors újságírója interjút kért Demcsák Zsuzsától, aki válaszolt is a kérdésekre, ám egy nappal később, amikor megmutatták neki a cikket, visszavonta az engedélyt. Sőt, kijelentette, hogy az összes vendég megérkezett, a gond az volt, hogy egy másik teremben várakoztak. A Bors újságírója távozásakor egyetlen vendéget sem látott. 

Lehet, hogy a Bors pórul járt, a Mokka azonban már jóval szerencsésebb volt: Demcsák Zsuzsa és párja ugyanis a reggeli műsor vendége volt, ahol hosszasan beszéltek a jógáról, és arról, mennyire tévesen közelítenek ehhez a mozgásformához (ami sokkal inkább egy életmód) a nyugati emberek.