Egész héten Schobert Norbi kijelentésétől zengett a hazai sajtó és a celebvilág is. Rengetegen megszólaltak az üggyel kapcsolatban, miszerint a válások nagy százalékáért az elhízott nők a hibásak. A legtöbben nekimentek az üzletembernek, de volt olyan is, aki egyetértett vele. Most az édesanyja is elmondta, mi a véleménye.

Schobert Norbi édesanyja a Blikk megkeresésére árulta el, hogy sokáig ő maga is túlsúlyos volt, ám egyik férjét sem zavarták a rajta maradt pluszkilók. Ennek ellenére most már sajnálja, hogy nem volt mellette valaki olyan, mint most a fia, hiszen a jelentős súlytöbblet miatt megbetegedett.

A férjeim imádták, hogy husi vagyok, egyik se akarta, hogy fogyjak, sőt etettek! Pedig mindhárom orvos volt, tudniuk kellett, mennyire egészségtelen a túlsúlyom. (...) Bár lett volna akkor olyasvalaki, mint a fiam! Akkor nem lettem volna korán cukorbeteg, magas vérnyomásos

– árulta el a lapnak a 75 éves Judith.

Az édesanya elmondása szerint fiának köszönheti, hogy sikerült lefogynia. Ugyan férjeit rendre betegség miatt veszítette el az özvegy, nem pedig az ő túlsúlya miatt, egyetért azzal, amit Schobert Norbi állít, de azt elismeri, hogy finomabban is fogalmazhatott volna.

Igaz, hogy Norbi nem fogalmazott szépen, de igaza van! Velem ugyan nem esett meg, de egyik barátnőmet bizony a kövérsége miatt hagyta el a férje. Nálunk népbetegség a kövérség, hiába könyörögnek a túlsúlyosoknak az orvosok, a szakemberek. Norbi a mondataival sokkolt, de a gyerekre is rákiabál a szülő, ha az nem fogad szót. A fiam minden szavával jót akart, és nem úgy értette, hogy szülés után rögtön nádszál legyen egy anyuka, hanem azt magyarázta, fogyjon le, amint erre van lehetősége, mert azzal az egészségének és a házasságának is jót tesz

– mondta az édesanya.