Pély Barna összejött a menedzserével

2020.01.30. 08:25 Módosítva: 2020.01.30. 08:52

Pély Barna és Galambos Dorina tizennégy évig voltak házasok, majd a zenészpár 2018-ban vált el. Pély Barna egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy még nagyon az elején van a szétválás feldolgozásának, Galambos Dorina pedig arról beszélt az ősszel, hogy most pótolja be az elmaradt egyéjszakás kalandjait.

Nos, az van a ma megjelent Story magazinban, hogy Pély Barna mostanra megtalálta új szerelmét, méghozzá a menedzserével, Évivel jöttek össze, akivel már sok éve együtt óta dolgoznak. Éveken keresztül fel se merült, hogy ez munkakapcsolatnál több is lehetne, de amikor mindkettőjük házassága tönkrement, megváltoztak a dolgok.

Az első lépést én tettem meg

– mondja Pély Barna a kapcsolat kezdetéről. Azóta a pár már össze is költözött, pontosabban Pély Barna költözött oda új szerelméhez.

Íme a Story magazin Facebook-posztja Pély Barna új szerelmével kapcsolatosan, maga Pély Barna még nem osztott meg semmit a közösségi médiában a témáról.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Pély Barna összejött a menedzserével

Évek óta tartott már a munkakapcsolat, amikor mindkettejük házassága tönkrement, Pély elvált Galambos Dorinától, és megtette az első lépést.

55 · Jan 30, 2020 08:25am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments