mardoll projekt

Yvonne Dederick lánya kipróbálta a félmeztelen jógát

2020.02.26. 20:46

Többször értekeztünk már a Velveten arról, mennyire divatba jött a meztelen jógázás. Ma Yvonne Dederick lánya, Mardoll is kipróbálta ezt az első blikkre pikánsnak tűnő sportot.

Az énekesnő minden felesleges felső ruházattól megszabadult, úgy adta át magát az egyéni és a páros jóga szépségeinek. A fotók mellett megindító gondolatait is megosztotta, amelyek szerint egy teljesen új élményt tudhat magáénak, emellett pedig arra is felhívja a figyelmet, milyen csodálatos a női test.

Túl vagyok életem eddigi legfelszabadítóbb és legizgalmasabb élményén, ugyanis a topless.pulp eseményén kipróbáltuk az acroyogát! Látni azt, mit bír a testünk, és mire vagyunk képesek együtt, ahogy egyre nehezebb pózokat igyekszünk felvenni, felnyitja az ember szemét. Az emberi test egy valódi csoda, főleg a csúnya bokatörésem után rendkívül élénkítő és megindító volt, hogy kapcsolatba léptem a testemmel és a határaimat feszegettem. Mint nő, meg van bennünk a képesség, hogy életet leheljünk erre a földre, és a testünk minden része isten keze munkája. Hogy mit teszek a testemmel, az csak az én dolgom. Ez a jogom New York cityben, hogy félmeztelen legyek ahol csak akarok! Szóval használom ezt a jogomat. Lássuk azt a bimbót!

– írja posztja mellett Yvonne Dederick lánya.