DSC3669

Csernus Imrét narkósnak nézte egyik kollégája a pszichiátrián

2020.03.04. 13:34

Péterfi Judit Sikerszféra című műsorának legutóbbi vendége Csernus Imre volt, aki a műsorvezetőnőt csakúgy, mint a Velvetet, meghívta vidéki kávézójába, a Csendülőbe, hogy ott beszélgessenek számos témáról. Az erről készült, egy órás videóban többek közt elhangzott, hogy Csernust, (aki korábban maga is küzdött drogproblémákkal), narkósnak nézte az egyik kollégája a Lipótmezei Elmegyógyintézetben, sajátságos öltözéke miatt.

Csernus Imre elmondta, hogy nem éppen úgy öltözködött akkoriban, ahogy az egy orvostól megszokott volt, ezért nemcsak a kollégája nem ismerte fel, hanem az egyik beteg hozzátartozója is keresztülnézett rajta, amikor az orvost kereste. 

Lipóton az volt kiírva (az ajtómra, hogy) Csernus Imre, adjunktus. Akkoriban két fülbevaló, karkötő, nyaklánc, western csizma, hosszú haj. Kijöttem, és emlékszem egy ominózus jelenetre, hogy ott várt egy hozzátartozó, és átnézett a vállam felett, hogy hol van az adjunktus, mert az, aki kijött, ez nem az. 

Ezután történt, hogy egyik ügyelésekor kollégája, aki korábban még nem találkozott vele, azt hitte róla, hogy egy szomszéd osztályról elkeveredett narkós.

Elmentem először ügyeletbe körbe, szevasz, Huba. Nézett rám az aktuális osztály orvosa, aki átadta nekem, hogy mi volt az osztályon, utólag elmondta, hogy ne haragudjál, még nem találkoztam veled, azt gondoltam, hogy a szomszéd osztályról egy narkós vagy. 

Az orvos arról is beszélt, hogy korábban járt terápiára, miután egy barátja is erre biztatta őt. 

Amikor fiatal voltam, tele voltam egy csomó félelemmel, és utólag jöttem rá, hogy valójában ezt ezzel [a drogozással] oldottam. Utána meg munkamániás lettem, cseberből vederbe. Utána vadásztam a csajokat, miközben munkamániás voltam. Cseberből vederbe, egészen odáig, míg rá nem jöttem, hogy megy az idő, és nem oldottam meg kulcsfontosságú dolgokat. 

A terápiáról csak annyit árult el, hogy egy férfihoz járt, aki profi  a szakmájában.