32-fonogram-150526-IMG 9793

Harsányi Levente két évig kapcsolatban volt, talán egy tévés műsorvezetővel, de szakítottak

2020.03.27. 08:51

Interjút közöl a Blikk Harsányi Leventével, amelynek apropója, hogy a szerencsejátékban szerencsés műsorvezető a múlt szombaton lett kereken ötven éves. Az ünnep azonban nem telt valami vidáman, egyrészt mivel a járvány miatt különösebb bulizásról nem lehetett szó, másrészt mert Harsányi Levente éppen egy szakítás után van. 2017 őszén lett egyedülálló apuka, de fél év elteltével új kapcsolata indult. Ennek a szerelemnek nemrég lett vége, és a műsorvezető többek között a következőket mondta a kapcsolatról, illetve mostani lelkiállapotáról:

Nagy szerelem volt, közel két évig tartott. Ám a hölgy úgy döntött, nincs tovább. Azóta próbálom elfogadni, hogy ennek így kellett lennie.

Arról, hogy ki volt Harsányi Levente partnere ez alatt a majdnem két év alatt, a következőket írja a Blikk:

A népszerű műsorvezető nem akarta felfedni a hölgy kilétét, de nem cáfolta azt az értesülésünket, hogy televíziós műsorvezető rabolta el a szívét.

Szóval ezt a részét a dolognak azért fenntartással kell kezelni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Harsányi Levente két évig kapcsolatban volt, talán egy tévés műsorvezetővel, de szakítottak

A műsorvezető most töltötte be az ötvenet, kapcsolatát nem tette nyilvánossá, és most már vége is. A hölgy kilétéről csak pletykák vannak.

27 · Mar 27, 2020 08:51am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments