Ebben a posztban két olyan hírecskét olvashat, amely celebpárok friss gyerekvállalási terveire vonatkozik, de először az egyiket mutatjuk, és csak azután a másikat. Azon kívül, hogy a téma pont hasonló, természetesen más köze nincs egymáshoz a két hírnek.

Puskás Petiék

A Reggeli című műsorba ma Puskás Peti és Dallos Bogi kapcsolódott bele videóhíváson keresztül. A két zenész a tavaly őszi X-faktor során jött össze, és most már hetek óta kettesben töltik a karantént – ez volt a beszélgetés fő témája. A videóhívást alább lehet megtekinteni teljes egészében, de egy érdekes momentum kiemelendő belőle (ha számítjuk azt is, hogy Peller Mariann lelkesen ajánlja Bebe virslis-rizses lecsóját a vegán Puskás Petinek, akkor kettő).

Egy ponton Puskás Peti arról beszél, hogy milyen összezárva lenni, és ezt mondja:

ha ilyen gyerekeink lesznek, mint amilyen a Bogi reggelente, akkor nehéz reggeleim lesznek. Mert a Bogi kinyitja a szemét és elkezd csacsogni.

Itt Pellerék azonnal olvadozni kezdenek, hogy ezek szerint akkor már a gyerekvállalást tervezik, de aztán egy kis poénkodás után érdemben már nem tesz hozzá senki a témához, és más irányba megy tovább a beszélgetés.

Németh Kristófék

Németh Kristóf egy színész, akit a legtöbben a Barátok közt Kertész Gézájaként ismertek meg. Ő 2017-ben jött össze Szikriszt Zitával, és a most 43 éves hírességnek akkor már volt egy kisfia egy korábbi kapcsolatából, Lóci. Három hónappal ezelőtt Németh Kristófnak és Szikriszt Zitának megszületett első közös kisfia, Levente, vele együtt szerepeltek a Családvarázs című műsorban, amit alább lehet megtekinteni. És amint azt a Blikk kiszúrta, ők szintén a gyerekvállalást tervezgetik – azaz azt mondják, szeretnék, ha idővel tovább bővülne a családjuk. Mondjuk az is igaz, hogy egy „Családbarát ország” alcímű műsorban nem igazán mondhattak mást.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Puskás Peti már arról fantáziál, amikor gyerekei lesznek Dallos Bogival

Gyerekvállalási hírekben Puskás Peti már a gyerekekre gondol, Németh Kristófék pedig megmutatták 3 hónapos babájukat azzal, hogy még szeretnének gyereket.

7 · Mar 27, 2020 03:09pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments