Húsvét vasárnap írtuk meg, hogy pár hónapnyi járás után szakított Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás. A Blikknek elárulta a pár egyik közeli ismerőse, hogy kettejük közül a műsorvezetőnő szakított a mesterfodrásszal, és nem csak azért, mert a karantén miatt elszakadtak egymástól. 

A forrás szerint már az is túl korai volt tőlük, hogy nyilvánosság előtt felvállalták a kapcsolatukat. Két nagyon eltérő habitusú emberről van szó, Zsidró pedig elvileg túl sokat féltékenykedett, ami Várkonyinak kicsit sem imponált. Míg a nő pontos, precíz és határozott, addig Zsidró kissé szétszórt és általában késik. 

Igazából már az is túl korai volt, amikor vállalták a kapcsolatot, hiszen még csak pár hete ismerkedtek komolyabban. Az pedig biztosan nem tesz jót egyik kapcsolatnak sem, ha nincs bizalom vagy az egyik fél féltékeny, Tomi pedig sokszor volt az. Ráadásul nem is illettek össze, más típusú emberek. Tomi szétszórt, gyakran elkésik mindenhonnan, míg Andi ennek a totális ellentéte.

Várkonyi Andrea mondta ki kettejük közül, hogy szakítsanak, és bár Zsidró még megpróbált volna dolgozni kapcsolatukon, a műsorvezetőnő kitartott döntése mellett.